Ha az ember remetekent elne, megorulne?

"Igazabol jo lenne hasonlo gondolkodasu emberekkel beszelni...":

Mi az, ami érdekel a témából, mi az a terület, amiről szívesen beszélgetnél egy hasonló gondolkodású személlyel? (F41)

Szerintem ezt nem feltétlen lehet ennyire feketén fehéren meghatározni. Hanem itt is fokozatok vannak, illetve egyedi igények. Mivel nincs két teljesen azonos ember, így mindenki másként fogja megélni a saját remeteségét, illetve minden embernek némileg eltérhet a remeteségről alkotott fogalma is. Van aki még home officeból, mindent házhoz rendelve és otthon ülve se tekinti magát remetének, hiszen pl havonta 1-2X találkozik mondjuk ismerősökkel vagy barátokkal, családdal. Vagy mondjuk teljesen a neten él már, de mégse érzi magát remetének emiatt, hiszen van sok virtuális ismerettség akikkel napi szinten beszélget. Más, jellemzően extrovertált emberek pedig már egy kimaradt és otthon töltött hétvégénél is remeteként hivatkozhatnak magukra. Szélsőséges példák tudom, de remélem átjön amire célozni próbálok.

Illetve amiről még az elején beszéltem, hogy nem feltétlen feketén fehéren meghatározható az irány, ott arra gondoltam hogy az élet folyamatos változás. Tehát lehet hogy most épp remeteként élsz, de szerintem kár lenne úgy tekinteni magadra, mint aki már mindig így marad. Lehetséges igen, de nincs kőbe vésve. Pl én is eléggé remete életet élek az elmúlt pár évben. Viszont régebben nem voltam ilyen, és azt se állítanám hogy ez mindig így fog maradni. Simán lehet hasonló párt is találni, onnét meg már együtt élitek tovább a remeteséget, ha ez úgy annak számít. Vagy olyan társaságot találni akik hasonlóan introvertáltak, és azonos nézetekkel és értékekkel rendelkeznek. És így félig meddig visszavált az ember társasági lénybe, csak annyi hogy a saját köreiben mozog inkább.

Összegezve, szerintem erre jobb inkább átmeneti állapotként tekinteni, mintsem lefelé tartó spirálként. És ami fontos, hogy egyedi igények. Szóval sokan tényleg ebben érezzük jól magunkat, kevesebb felszínes ember, több mélység és belső világ, művészetek, természet, hobbik, amit csak jól esik. Sokkal könnyebb így elmerülni bármiben. Mármint ezek a dolgok főleg akkor jönnek ki igazán, ha önként választotta az ember ezt az életformát. Viszont akkor többnyire élvezni is fogja. Annyi még, hogy talán nem éri meg teljesen elszakadni, és nem árt fenntartani ismerettséget hasonló emberekkel. Igény szerinti kommunikáció mennyiséggel. Illetve nyitottnak maradni a világ dolgaira is valamennyire, még ha nem is az lesz már a legmeghatározóbb tényező ebben a fajta életmódban.

Dehát erre sincsen univerzális válasz. Igen, van aki bekattanhat, de valószínű nála már korábban is lappangott valami hajlam rá / múltbéli trauma, az egyedüllét csak felerősíti ezt. Hasonlóan mint bizonyos drogoknál. Aztán van aki nemhogy nem kattan be tőle, hanem kifejezetten erősebbé és egészségesebbé válik lelkileg. Mert megszabadul a számára toxikusnak ható dolgoktól, legyen az a társadalmi elvárásoktól a kényszeres és felszínes emberi kapcsolatokig akármi. Nem véletlen próbáltam abba az irányba terelni a választ, hogy ezek teljesen szubjektív dolgok. És mint olyan, mindig az egyénen múlik a válasz is.

Annyit tudok tanácsolni hogyha tényleg zavar és félsz is a kommunikációs képességeid leépülésétől, akkor eddzed őket a jelenlegi életmódod mellett is. Írj, beszélgess emberekkel, olvass sokat, használd a nyelvet és a szókincset. Azt mondod kínzással ér fel, megértem, hasonló lehet mint amikor valaki testileg elpuhul, és újra edzeni kezd. Eleinte nehéz, aztán egyre könnyebb lesz.

Remélem így már kielégítőbbnek hat a válaszom.