Ha kirúgnak diákmunkából akkor az a jövőben befolyásolhatja a munkakeresésem?
"Abban az időszakban eleve tanulmányokat folytattál." = akkora be van írva hogy melyik iskolába jártál, nem jelenti azt hogy ilyenkor te dolgoztál bárhol is. Nem fognak kutatni, mert nem számít, főleg ha a munkakörnek sem releváns tapasztalatról van szó.
"De ha önéletrajzban látják"
Mondjuk nem írod be (?).
Oh, ha tudnád hogy engem már hány helyről rúgtak ki.
Kit érdekel? Soha nem mondom sehol, ha megkérdezik mindig megmondom, hogy közös megegyezéssel jöttem el xy dolog miatt, és ennyi.
Egyszer kirúgtak, mert a boltban azt mondta az üzletvezető, hogy hozzam ki a kettes raklapot, kivittem, és azt mondta, hogy ő a hármast kérte, ezen meg összevesztünk. Ez diákmelò volt. Aztán kirúgtak, mert ketten voltunk egy szolgálatban őrök, én a 4 órás pihenőmet töltöttem éjszaka, míg a másik őr a fülében dübörgő zenére ült a számítógép előtt, és nem engedett be valami főnököt, mert az idióta nem hallotta a dübörgést. Persze rám kente, hogy én nem engedtem be, közben kamera felvétel volt arról, hogy én elmentem pihenőre, de a főnököm kis cimbikéje volt ez a féreg, szóval nem érdekelte.
Aztán egy gyárban dolgoztam, és lekéstem egyetlen egyszer a céges buszt, és nem értem be időben. Ezért is kirúgtak.
Micsoda tragédia. A családom amúgy annak fogja fel, de leszarom azt is. Most hála az égnek sokkal jobb helyem van, mint ezek voltak.
Amúgy senkinek semmi köze hozzá. A munkaadòdnak sem vagy köteles magyarázkodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!