Szerintetek is jól gondolom?
Nem, hiszen minden korosztályban vannak kimagaslóan tehetséges és sikeres emberek. Hofi Géza pedig szerintem nem volt már a saját korában sem egy különösebben kiemelkedő alak; nyilván megvoltak a maga érdemei, de ennyi. Már most számtalan huszonéves is nagyobb sikereket ért el, és több helyen ismerik őket, mint Hofit valaha.
22/L
Egy halom ismert humoristánk van akinek nem kevés önálló estje van már, illetve van közülük aki több könyvet is kiadott már, illetve külföldi magyar közösség is hívja őket.
Hofinak tudtommal nem volt könyve és külföldön sem turnézott.
De pl valamennyit lehet tudni a jelenlegi humoristák bevételeiről is.
Bödöcsnek asszem 2021-ben valami 80milliós bevétele volt.
Kovács András Péter a múltkor egy interjúban mondta, hogy elég húzós hónapja volt, 28 nap alatt 39 előadása volt. Namármost... ha utánaszámolsz, hogy ha csak egy előadásán mondjuk 200 ember van, és egy jegy 8-10.000 forint körül van, és tegüyk fel, hogy abból ő csak a felét kapja meg, a többi a technika meg a stáb.... akkor előadásonként egymillió forintot keres. De megsúgom, nem 200 embernek ad elő.
Azaz egyetlen hónap alatt összehaknizta egy budapesti panellakás árát.
Nyilván mások most az árak, de nekem nem rémlik, hogy Hofi olyan ordas nagy jómódban élt volna.
Bödöcsnek is vannak szállóigeszerű mondásai, KAPot is pont a múltkor idézte egy random ember a vonaton..
Szóval jó lenne ha definiálnád a siker számítható mértékét, mert ezek alapján a jelenlegi humoristáink simán hozzák Hofi szintjét, sőt.
Időtállóak, leszámítva az orosz szóvicceket, a konkrét politikusokról és konkrét helyzetekről szóló vicceit. Ami azért.... nem csöpp részét fedték le a humorának.
Ennyire bőven időtállóak a mai humoristák is. Sőt, KAP szerintem ebből a szempontból maradandóbb, mert neki pl gyakori témája a család, gyerek, ami bőségesen állandóbb téma, mint az aktuálpolitika.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!