Ha válaszhatnál, akkor római császár vagy római pápa lennél?
Augustus-tól XI. Kónsztantinosz-ig 171 római császár volt, és abból 30 uralkodott kevesebb mint egy évig. Tehát a császároknak kb:. a 17,5% uralkodott kevesebb ideig mint 12 hónap. Ebből 11 a katonacsászárok időszakában uralkodott.
Ha csak Augustól Nagy Theodosius-ig nézzük, akkor 73 császár volt, akikből 19 uralkodott kevesebb mint 1 évig (azaz 26% tehát az 1/4-e). Ebből 8 olyan volt, aki nem a katonacsászárok időszakában uralkodott, de ebből 3 négy császár éve idején kapott szerepet, kettő meg a Commodus halála utáni instabil állapotok idején halt meg.
A Nyugatrómai birodalomban 12 császárából 4 uralkodtt 1 évnél rövidebb ideig, tehát az 1/3-uk.
A Keletrómai birodalom 85 császárra közül 7 uralkodott 1 évnél rövidebb ideig, ami az összes uralkodó 8%-át teszi ki.
Meg értem hogy mit akartál ezzel mondani, mert nagyon sok császárt meggyilkoltak, mert római császárnak nem volt életbizotsítás lenni. Viszont még ezeknek a meggyilkolt császároknak a többsége is tovább uralkodott 2-3 hónapnál.
Meg itt egy érdekes cikk a halálukról:
Mondjuk érdekes, hogy a cikk 175 császárt említ, én viszont a wikipédián lévő lista alapján én csak 171 császárt találtam. Valószínűleg ők olyan uralkodókat is belevettek, amiket a magyar wikipédia nem.
A legtöbb császár 1-2 évig uralkodott (láthatod is pont azon a linken, amit te küldtél), de igen soknak az uralkodása hónapokban mérhető a katonacsászárok után is. Vagy csatában estek el (pl. Valens vagy Iulianus), vagy megölték őket vagy betegségben hunytak el, esetleg balesetben. De nagyon ritka volt a természetes halál, az egész császárkorban néhány ilyet lehet mondani.
A válaszodban az első link, amely a grafikonra mutat, nem az uralkodás hosszát mutatja, hanem magának az uralkodónak az életének a hosszát a születésétől kezdve. Pl. Iulianus 2 évig uralkodott, alatta Iovianus néhány hónapig, pl. az ő uralkodásának ideje nem is nagyon látszana a grafikonon, mint ahogy rengeteg más császáré sem. De ha feljebb görgetsz, akkor a konkrét uralkodási évszámok igazolják, amit írok.
A 3-4-5. században is rengetegen önkényesen nyilvánították magukat császárnak, vagy a légiói tették meg uralkodóvá, azután pedig kitört a polgárháború. Ez gyakorlatilag állandó problémája volt a birodalomnak mindvégig, ameddig fennállt (most a középkori Bizánci Birodalomról nem beszélek). A legtöbb császár tehát vagy a polgárháborúban halt meg, vagy egyszerűen az ellentábor katonái, vagy a saját csalódott (vagy elfordult) katonái ölték meg.
Igen igazad van, de én nem a grafikont vettem figyelembe hanem a táblázatokat, ahol az uralkodásúk hossza van, és nem az életkoruk. Ha a táblázatok helyett a grafikont linkeltem akkor bocsi. Meg mégegyszer mondom: én nem azt mondtam, hogy a császárok hosszú ideig uralkodtak, meg hogy békés életük volt. Az előző válaszaimban is írtam hogy nagyon sokan nem természetes halált haltak. Én azt mondtam, hogy a 2-3 hónap egyszerűen túlzás, és még a rövid ideig uralkodó császárok többsége is 2-3 hónapnál tovább volt azért trónon, mint ahogy az a táblázatokból is látszik amiket mondtál. De azt nem tagadom, hogy a legtöbb császár 1-2 évig uralkodott. Ez igaz, ezért is jöhetett a másfélezerév alatt 171 császár:D Én azt mondtam, hogy a 2-3 hónapnyi uralkodási idő (amit te vagy egy másik válaszoló írt) elég ritka volt, még a rövid ideig uralkodó császárok is kihúzták legalább 1 évig, ahogy az a táblázatokból látszik.
Tehát: én nem azt mondom, hogy nem voltak rövid ideig uralkodó császárok. Én azt mondom, hogy nagyon kevés mindössze 2-3 hónapig uralkodó császár volt. Ez pedig a táblázatokból is látszik.
Meg mégegyszer mondom, mert úgy érzem hogy elbeszélünk egymás mellett: én nem azt mondom , hogy nem voltak rövid ideig uralkodó császárok, meg hogy sokan természetes halált haltak, meg hogy nem voltak sok áladozattal járó trónharcok. Ez igaz, én is tudom hogy sok császár a trónviszályokban vagy más valamilyen erőszakos módon veszítette el az életét. Én azt mondom, hogy az az állítás hogy a többségük 2-3 hónapig volt csak trónon az nem igaz, mert a 171 császárból csak 30 uralkodott 1 évnél kevesebb ideig (ahogy az kettő wikipédiás táblázatból is látszik). Ebből a 30 császárból meg 11 katonacsászárok idején uralkodott. Ha meg csak a birodalom 395-ös végleges kettéosztása előtti időszakot nézzük akkor a császárok egynegyede uralkodott 12 hónapnál kevesebb ideig, ami tényleg viszonylag egy nagy szám. Viszont ezeknek is a nagyrésze katonacsászár volt a III. századi válság idején.
Meg bocsi, lehet hogy csak én vagyok rá állva erre a 2-3 hónapos időre, mert én ezt akartam cáfolni a válasszaimal. Meg való igaz, az első válaszomat tényleg pontatalanul írtam, mert lehet hogy az jött le belőle, hogy azt mondom a katonacsászárok előtti meg utáni időszakok békések voltak. Nem ezt akartam mondani, ha ez jött le belőle akkor bocsánat. Én azt mondtam, hogy a 2-3 hónapnyi uralkodási idő még az egymást római császároknál is ritka volt.
A bizánci császárokat meg azért vettem bele, mert a ők is római császárok voltak, a jogfolytonosság egészen 1453-ig fennált (bizonyos fenntartásokkal csak 1204-ig). A birodalomban vezető szerepet betöltő görögök meg saját magukat rómaiaknak tekintették.
De amúgy mindkettőnknek igaza van, félreértjük egymást, és kb:. a semmiről vitatkozunk :D
Jó, akkor nem vitázunk semmin, mert én meg azt állítottam, hogy a legtöbb 1-2 évig uralkodott (de én csak az ókor végéig veszem ezt, a középkorról, azaz Bizáncról már nem beszélek).
Ettől függetlenül azzal viszont vitába szállnék, hogy azt állítod, nagyon kevés 2-3 hónapig uralkodó császár volt. Bár ez relatív, hogy mit értünk "nagyon kevés" alatt, tulajdonképpen az is relatív, hogy a Római Birodalom esetén mit értünk "uralkodó" alatt, de az biztos, hogy ez előfordult, és a kortársak számára sem volt szokatlan dolog, hogy valaki kikiáltotta magát császárrá, aztán hónapokon belül kiiktatták vagy a saját katonái, vagy a központi hatalom. És ez az egész császárkort végig kíséri, nem csak a katonacsászárok idejére jellemző, márpedig te valami olyasmit írtál, ami alapján erre lehetett következtetni, és én igazából ezzel vitatkoztam.
Én igazából a 11-es válaszomban leírt adatokat úgy írtam ki a táblázatokból, hogy ott ugye az uralkodási idejüket is kiírja, és és így jött ki az a 30 császár aki 1 évnél kevesebb ideig volt uralkodó, ami az egységes birodalmat uraló, majd a 395 után a nyugati birodalomban uralkodó császárok esetében 23 uralkodót jelent. Meg ugye wikipédia nem számítja bele a rövid életű trónkövetelőket (de a táblázatba ők is benne vannak, csak nem mint császár, hanem mint bitorló). De ha őket is belevettem volna, akkor valószínűleg 30-nál/23-nál jóval több kevesebb mint 1 évig uralkodó császár jött volna ki. Ebben igazad, hogy az is szubjektív kit veszünk uralkodónak, meg kit nem. Mert ha a wikipédia álltal császárként trónkövetelőket is belvesszük, akkor tényleg nagyon sok 2-3 hónapig uralkodó császár volt.
,,És ez az egész császárkort végig kíséri, nem csak a katonacsászárok idejére jellemző, márpedig te valami olyasmit írtál, ami alapján erre lehetett következtetni, és én igazából ezzel vitatkoztam."
Igen ebben igazad van, az első válaszom tényleg elég pontatlanul írtam ki, fogalmazhattam volna jobban. Szóval bocsánat ezért.
Szerintem császár lettem volna mert egy egészen hatalmas birodalmat uralsz
Kb egész életed során és azt csinálsz amit akarsz kb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!