Olyan sok buktatója van az életnek, mégis csomóan akarnak gyereket. Miért?
Valljuk be, az emberek nagyrésze ebben az országban boldogtalan. Legtöbben átesnek valami traumán, folyamatos megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve, a legtöbb állás nem fizet jól, a legtöbb munka nem olyan, amit szívesen csinál az ember stb. Ahogy Madách írja, az élet egy küzdelem. De miért vágyunk erre a küzdelemre, amiben a jó dolgok eltörpülnek a rosszak mellett, illetve ha már így jártunk, hogy megszülettünk, miért folytatjuk ezt a hagyományt?
És tudom, vannak, akik szeretnek élni, én sem mondom, hogy utálom ezt az egészet, de ezt csak a társadalom egy szűk rétege mondhatja el magáról. Nem az élet értelmére keresem a választ, hanem arra, hogy miért gondolja azt a legtöbb ember, hogy megéri gyereket hozni erre a világra (leszámítva a véletlen eseteket).
Nálam a gyerekválallás két fő motìváción mozgot.
1. Kinek
2.Hova
Kinek: ha van megfelelő partner- és itt az alatt azt értem aki szeretne családot, és persze házasságot is- ezt csak úgy tudom elképzelni. Ha van két egészséges felnőtt ember aki tud dolgozni és nem ingyenélő, és optimista gondolkodású akkor minden oké.
Ha van hova- mert hát a híd alá és szülők nyakára nem szülök- ha ez a kérdés megoldódott akkor jó. Mi úgy ismerkedtünk meg a férjemmel hogy semmink se volt. 22 éve házasodtunk össze akkor költöztünk be egy agyonterhelt lakásba. De a pozitív hozzáállás a szeretet és a bizalom mindent megoldott. Mindketten bérből és fizetésből élünk ( én 30 év eü, a férjem vegyiparu gépész). Nem azon agyaltunk hogy erre a világra meg ilyenek, meg hogy nehéz. A nehézségek mellett sok öröm és boldogság is van. Ezt nem szabad elfelejteni amiért végtelenül hálás vagyok Istennek.
Mert nem gondolnak bele mi vár rájuk. A jelenben élnek.
Csak az ingyenpénzt, meg elmondhatja, hogy letett valamit az asztalra.
Megfelelési kényszer, csordaszellem.
Majd lesz valahogy, másnak is megy, mi is felnőttünk, stb..
#7-8
Már aki ösztönlény, abban egyetértek, hogy pont ezek szaporodnak a legtöbbet!
Akit magasabb IQ-val, EQ-val áldott meg a sors nem kíván rosszat egy idegennek se, nemhogy a gyerekének!
Mert hát háborúban is születtek.
Ja hát igen, akkor köteles elviselni valaki a sz-rt, mert hát másnak is rossz volt, bravó!
Pont az ilyen idióta gondolkodás miatt tartunk ott, hogy nálunk a családbarát szó teljesen mást jelent, mint a hanyatló nyugaton!
Sosem éreztem fontosnak, hogy a génjeimet tovább adjam.
Nem ez számít, hanem, aki megszületik, az mibe.
A környezetemben lévőkből kiindulva:
Csok, babaváró
3 gyerek utáni adókedvezmény
Egyéb juttatások
1 gyerek úgyis "kell". Kötelező. Elvárás. Ha már van egy akkor miért ne legyen 3, annyira legalább kapnak is valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!