Előkerült az eltűnt gyerek, Madeleine McCann?
Azt mondja magáról egy nő, hogy ő az. Szerintetek lehetséges, hogy tényleg ő lenne az?
Anya szerint ő sem az. Mutattam neki olyan képet is, ahol csak Julia volt (gyerekkori és mostani kép), rögtön megmondta, hogy na, ez a két gyerek ugyanaz, de szerinte Livia nem ő, bár nem olyan magabiztosan mondta, mint Madeleine esetében.
Tényleg remélem, hogy Julia megtudja, ki ő valójában, és végre boldog, teljes életet fog tudni élni, és fel fogja tudni dolgozni a traumáit is.
(11. voltam)
Nem, nem került elő.
Először is: nem ő az első, aki Medeleine McCann-nek mondja magát. Több csaló is lebukott már akik ezzel próbáltak követőket szerezni.
Másodszor: egy arcfelismerő program egyértelműen kimutatta, hogy nem ő az és az arcfelismerő szakemberek is egyetértenek ebben.
Harmadszor: zavaros a története. Ha Madeleine egyszer előkerül, akkor fontos kérdésekre fog választ adni.
Ez a nő pedig csak több kérdést vetett fel a történetével kapcsolatban.
1. Semmi konkrét bizonyítéka nincs affelől, hogy ő valóban egy eltűnt gyerek!
Azt állítja szinte semmire sem emlékszik a gyerekkorából, de arra igen, hogy egy pedofil áldozata volt. Akár ez a trauma is okozhatja, hogy nem emlékszik semmire, de ehhez nem kell eltűnt gyereknek, sem Madeleine McCann-nek lennie.
Azt állítja nincs terhesfotó az anyjáról. Ez nem bizonyít semmit, nekünk sincs ilyen fotó.
Azt állítja a szülei zavartak lesznek ha a gyerekkoráról kérdezi őket, lehet csak azért mert hülyeségnek tartják, hogy Madeleine McCann-nek hiszi magát.
Azt állítja az apja egyszer mondta neki min változtatna ha nem ő lenne az apja. Viszont a szövegkörnyezetet nem mondta, ez lehet egy kontextusából kiragadott mondat is, pl.az apja már unta vagy rosszul esett neki, hogy a lánya arról faggatja, hogy kik a szülei és azért mondta neki ezt.
Valamint azt állítja, hogy az óvónője egyszer azt mondta neki hogy ő később csatlakozott a csoporthoz. Ennek is sok oka lehet, pl.ahogy nálunk is akkor kezik a gyerekek az ovit mikor betöltik a 3 évet, tehát évközben is csatlakozhatnak, vagy óvodaváltás stb.
De persze semmi sem bizonyítja még ezeknek a kétértelmű mondatoknak sem az elhangzàsát az ő szaván kívül.
2.Aztán a folt a szemében, ami ugyanolyan mint Madeleine szemében is. Ez egy veleszületett betegség, ami viszonylag ritka, de másokat is érinthet, szóval ez nem bizonyítja automatikusan,hogy a két személy megegyezik.
Anyajegyek:mindenki rendelkezik anyakejegyekkel és a testrészek száma véges, több százezer embernek van ugyanott anyajegye.
Hasonlóság: ahogy a szakemberek, úgy sem én sem ismerem fel benne Madeleine arcvonásait, pl.az orrforma már bizonyítja, hogy nem ő az. A gyerekkori képei szintén mutatják, hogy más arcról van szó. Hajszín, szemszín pedid szintén több millió embernek ugyanaz.
3.Emlékek: Bár azt állítja semmire sem emlékszik a gyerekkorából egy fehérhomokos tengerpartra éppen emlékszik, és fehér apartmanokra és arra is, hogy nyaralt ott. Mondanom sem kell, hogy szintén millió,milliárdra tehető a homokos tengerparton nyaraló emberek száma, de figyelemre méltó, hogy pont egy ilyen hatásvadász emléke van. Furcsamód a családja nem szerepel ebben az emlékben...Milyen ironikus, hogy pont egy olyan dologra emlékszik, ami biztos Madeleine-nel kapcsolatban és biztonsági játékot játszik, mert a családra nem emlékszik, vagyis nem oszt meg semmit amivel leleplezhetné magát. És miért pont csak a helyszínre, a homok és az apartman színére emlékezne ha ő lenne Madeleine? Ha megoaztana egy olyan személyes emléket, amit csak Madeleine tudhat,(bármit akár otthonról, akár a nyaralásról, pl.mit játszott a testvéreivel stb) azzal első körben DNS-teszt nélkül is bizonyíthatná a kilétét. Akkor nyílván a szülők is azonnal odafigyelnének rá és jőhetne a DNS-teszt.
Aztán azt állítja, hogy felismeri a Madeleine-ügy jelenlegi gyanúsítottját, a német pedofil Christan Brücknert. Ezzel üti a saját szavát és le is leplezi magát, mert így végképp nincs értelme a sztorijának. Először is: Brücknert Madeleine meggyilkolásával gyanúsítják és nem gyerekkereskedelemmel. Miért nem akadt a rendőrség vele kapcsolatban olyan nyomokra, hogy Lengyelországba vitte volna Madeleine-t? Ha gyilkossággal gyanúsítják, miért nem védekezik azzal Brückner hogy elmondja: nem te meg Madeleine-t, hanem Lengyelbe vitte és átadta XY-házaspárnak, és miért nem keni rájuk az egészet, miért viszi helyettük a balhét? Aztán ez a férfi egy többszörösen visszaeső, halmozottan aberrált pedofil. Több gyerek elrablásával és abúzálásával is gyanúsítják. Az ilyen aberrált alakok a saját beteg hajlamaiktól hajtva követik el a bűncselekményeket, ahogy Brückner bűnlajstroma is ezt bizonyítja. "Saját szakállára" erőszakolt meg gyerekeket, nincs nyoma annak, hogy "megrendelésre" rabolt volna el gyerekeket.
Ha tényleg Brückner rabolta el Madeleine-t - és valószínűleg ő volt - akkor ez a beteg állat miután kiélte rajta a hajlamait megölte és eltűntette a testét - állítólag egy kocsmában azzal hencegett, hogy a disznók megeszik az emberhúst, így a gyerekek húsát is- vagy eltemette, elégette valahol, esetleg a tengerbe dobta. Madeleine valószínűleg sosem hagyta el Portugáliát.
De ha Brückner tényleg magával vitte volna - ami bajos lett volna, mert Madeleine eltűnésének másnapján már a reptereket, határokat is figyelték- akkor nagyon komoly művelet lett volna, hetekig bújkálni egy ordítozó gyerekkel stb., a kislányban ezekben a hetekben még élénken élt volna hogy mi történt vele, emlékezett a szüleire, az otthonára, haza akart volna menni stb. Szóval ha ez a nő lenne Madeleine akkor erre is emlékeznie kellene, nemcsak a fehér homokra.
Aztán ennek a nőnek a szüleivel mi a helyzet? Senkinek nem tűnt fel a környezetükben, hogy hirtelen hozzájuk került egy majd 4 éves gyerek? A hatóságoknak sem? Pl.óvodába hogy iratták be papírok nélkül, orvoshoz hogy hordták, soha senkinek nem tűnt fel, hogy nincs örökbefogadási papírjuk semmi? Hogy intézték el, hogy mindenhol egy 2 évvel korábbi születési dátum szerepeljen (mert ez a Julia ennyivel idősebb Madeleine-nél)? A védőnőnek, orvosoknak, tanároknak sem tűnt fel, hogy ez a kislány 2 évvel idősebb, fejlettebb a mondott koránál? Most talán nem feltűnő, de pl. 4 és egy 6 éves vagy egy 6 és 8 éves között már jelentős különbségek vannak. Szerinte hazudtak neki a koráról, de pl.arról nem beszélt, hogy az iskolában mindig egy fejjel magasabb volt az osztálytársainál, vagy hogy milyen korán menstruálni kezdett volna, mert ha valóban hazudtak neki a koráról, akkor kb.10 évesen kellett volna menstruálnia (amikor igazából ugye már 12 volt).
Azt állítja a nagymamája mesélt neki Madeleine McCannről, így kezdett gyanakodni, hogy ő lehet az. Nos, nem valószínű, hogy eddig nem hallott Madeleine történetéről, mikor az eddigi legnagyobb nyilvánosságot kapott gyerekrablási ügy. És az utóbbi években is voktak Madeleine-imitátorok akik pont ott hirdették magukat, hol ő, az Instán. Ha máshonnan nem, akkor onnan hallania kellett volna az ügyről.
Aztán ha a nagymama is be volt avatva és tudta, hogy egy elrabolt gyerek az unokája, akkor miért mesélt neki Madeleine-ről? Miért kockáztatta, hogy börtönbe küldi a gyerekét, elveszíti az unokáját, és még ő is megütheti a bokáját ha kiderül, hogy elhallgatta a gyerekrablást?
Ha pedig nem tudta a nagymama, hogy az unokája az eltűntként kezelt Madeleine McCann, akkor hogyhogy nem tűnt fel neki, hogy a fia/lánya hirtelen szerzett egy 4 éves gyereket, pont azután néhány héttel/hónappal, hogy a világsajtót bejárta egy 4 éves kislány eltűnésének híre? Akkor még a fotó alapján is egyértelmű lett volna a hasonlóság. Ha úgy tudta örökbefogadásra várnak hivatalos úton akkor is fel kellett volna ismerni Madeleine-t, illetve ha a szülőkről köztudott volt, hogy örökbefogadásra várnak, akkor miért nem vártak meg miért folyamadtak ilyen drasztikus eszkőzhöz és hogyan kerültek kapcsolatba éppen egy pedofillal?
4.DNS-tesztet kér:
- Lehet hogy tényleg csak csaló aki figyelemre vágyik és azt hiszi nem mennek bele McCannék a tesztbe, vagy egyszerűen addig akarja tolni a szekeret amíg megy.
- Lehet, hogy a mentális állapota nem az igazi.
-Lehet, hogy tényleg beleélte magát a dologba, és annyira megtetszett neki Madeleine történe, hogy tényleg elhiszi, hogy ő az.
- Lehet akár egy másik elrabolt gyerek is, de semmi sem bizonyítja hogy valóban bizonytalan a származása. Az eltűnt gyerekek túlnyomó része amúgy is halott, esetleg szexrabszolga valahol, de nem nagyon van rá példa hogy rendes családokhoz kerüljenek.
- Lehet az, hogy tényleg örökbefogadták. Az emlékezetkiesés - már ha van - annak is tulajdonítható, hogy rendkívül rossz körülmények között élt első éveiben, mondjuk egy mélyszegény, bántalmazó családban, egy aggresszív apa melett aki talán abúzálta is, ezért vannak ilyen emlékei - már ha vannak . És innen mentették ki a hatáságok, ezért került állami gondozásba és így fogadták öröbe a mostani szülei, bár ők tagadják, hogy Julia nem a saját lányuk.
-Végezetül lehet hogy a család egy ismerőse vagy egy tanára stb. molesztálta gyerekkorában, amiről talán a szülei sem tudnak, és ez okozott nála poszttraumás stresszt, emlékblokkot, és mentális zavarkat. Ez a legvalószínűbb forgatókönyv, mert a saládja szerint gyógyszereket kéne szednie és kezelésekre járnia, de nem teszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!