Mindenkinek vannak nehézségek az életében?
MINDENKINEK vannak nehézségei, csak más jellegűek, más szintűek, máshogy éli meg. Az egyik háborúból menekül és abban elveszíti a férjét, gyerekei apját, a másik békében él, kőgazdag, de nem jó a házassága és fel nem dolgozott gyerekkori traumák miatt mentális problémái vannak. A harmadik felnő jó családban, szereti az életet, a munkáját, 24 évesen házasodik, álomjó a házassága, majd 27 éves korában rákot diagnosztizálnak nála, 30 évesen meghal.
Az első példát az ukrajnai helyzet ihlette, de fiktív, a második full fiktív, a harmadikat akkor ismertem meg, amikor Nagymamámat kísértem kemóra. :'(
Nekem jelenleg az, hogy sok munka mellett, rossz döntés miatt feleslegesen elvégzett suli után a második diplomám végén járok.
Teljesen, totálisan kiégve, PTSD-m van a tanulástól (szó szerint valószínűleg) és más dolgok fontosak jelenleg az életemben, főleg a sport, az angol és a német nyelv.
Így kell szakdolgozatot írnom a tavaszi félévben és 70%-ig elkészíteni, hogy ősszel már ne kelljen fizetnem a félévet. Majd 24 elején államvizsgázni. Akkor se leszek jobban ezen a téren pedig...
Emellett nem tudom, hol keressek élőben párt (sport kapcsán kellene, de...) és hogyan fog menni a párkapcsolat ennyi év egyedüllét után. Igen magamnak való vagyok.
Emellett egyetlen egészséges szervem vagy testrészem sincs. Egyelőre semmi se komoly, se súlyos, de nem is negatívak a leletek...
1,5 éve járok orvosról-orvosra, várom a végét.
Apum meg lassú öngyilkosságot követ el láncdohányzással, folyamatos sörivással, melón felül állandó otthonléttel (mindenki őhozzá megy, aki pár, barát vagy én), copd-vel, érszűkülettel, gerincsérvvel.
De sokkal komolyabb problémáim is voltak már huszonéves koromban vagy tinikoromban.
Most LEKOPOGOM egész jó.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!