Ha az emberek jelentős része előtt adott a tanulás és önképzés lehetősége és ennek ellenére keresnek rosszul, miért az országot, kormányt, főnököt hibáztatják saját maguk és lustaságuk helyett?

Abba belegondoltál, hogy a rosszul fizető munkákat is el kell végezni?

A rossz fizetés nem egy individuális probléma. A gond az, hogy vannak bizonyos állások, amiket be KELL töltenie a népesség x százalékának ahhoz hogy, ne omoljon össze az adott szektor úgy, ahogy van. Viszont ez az x százalék nem kap annyi fizetést, hogy meg tudjon élni...

Látod a problémát? És látod, hogy miért nem logikus az x százalékot hibáztatni, amiért pont ezt az adott állást töltik be,?

De oké, tegyük fel, hogy pl az ápolók és ápolónők eldöntik hogy ők mind szakmát váltanak. Ki fogja ellátni és felügyelni a betegeket, és ki fog asszisztálni az orvosoknak, akiknek naponta több tucat műtétet kell elvégezniük? Senki, így az egészségügy összeomlik. Lehet hogy valamennyivel több orvos lesz, de az egész társadalom bszhatja, hiszen nincs az a munkás réteg, akik a legalapvetőbb feladatokat ellátják.

Vagy tanulj mondjuk építész mérnöknek, viszont szinte minden melós lelép valami "hasznos" képzést tanulni, ahelyett, hogy lusta módon napi 8 óra fizikai munkát végezne az építkezéseken. Ilyen munkaerőhiány mellett szerinted ki fog téged megbízni hogy tervezz egy épületet, amit nincs aki megépítsen? Ha nincs melós, akkor te is megszívod.

Elég degenerált dolog arra utalni, hogy aki teljes állásban dolgozik valamit, ami ráadásul létszükséglet a társadalom számára, az megérdemli az életen át tartó nélkülözést.

Északkelet-magyarországi zsákfaluban nőttem fel. A faluban én vagyok az első diplomás.

Hogy miért? Mert NEM VOLT hozzáférésünk ugyanahhoz a minőségi oktatáshoz, amihez mindenki másnak van. Hatodikban az osztályom fele még nem tudott olvasni. De mivel mindenféle mentális problémákkal küzdöttek, meg egy angol wc-t sem tudtak használni, mert nem láttak még olyat, lezárták a budit az összes tanuló előtt, és konkrétan be voltunk zárva a termeinkbe, mosdóba tanári engedéllyel mehettél, büfé sosem volt, ha egy másik osztályba járó barátommal akartam eszélni, akkor szünet alatt is ki kellett kéretőzni. Délután az utolsó óra után kettessorban várakoztunk, hogy kulccsal kinyissák a rácsos ajtót, és kiengedjenek minket az iskolából. Az órák többségén nem tanultunk, hanem filmet néztünk, mert az legalább lekötötte az idióta majom osztálytársaimat. Emiatt, miután könyörögtem a szüleimnek, hogy hadd váltsak iskolát, sokként ért hetedik osztályban, hogy nekem tudnom kéne százalékot számolni, meg létezik olyan, hogy házi feladat, meg otthoni tanulás. Mindemellett kollégiumba kellett költöznöm, ami egy óriási változás volt, és nagyon-nagyon nehezen viseltem.

Gimit már Budapesten csináltam. Szintén koliban. Nem tudom, hány fok volt, de három pulcsiban éreztem magam talán komfortosan "otthon", miután végeztem a suliban négykor, le kellett menni a pincébe, ami még hidegebb volt, mint a lakószintjeink, szilenciumra, három órán át. Tanulj úgy, hogy 30 ember szuszog, köhög, meg nem tudom mit csinál körülötted. Este hétkor lettünk szabadok, de akkor osztották a vacsorát, mire sorra kerülsz, megeszed, nyolc óra van. Kilencig mehetsz ki. A legtöbb hely addigra bezárt. Semmit nem lehetett csinálni. A mentális egészségem konkrét romokban volt, mikor ott laktam, vagdostam magam és 40 kiló voltam a 170 centimhez.

Mikor egyetemre kerültem, nem vettek fel koliba, szóval két állásban kellett dolgoznom amellett, hogy egyetemre jártam. Napi 20 órát töltöttem tanulással, munkával meg utazással meg még munkával, és Budapest lehszarabb részén laktam, ahol két emberrel osztoztam egy szobán. Aztán egy darabig feladtam, elmentem egy olyan munkakörbe, amihez elég egy érettségi, és fizet annyit, hogy megéljek, és legalább saját szobát tudjak bérelni. Imádtam hallgatni az egyetemista, meg diplomás karenektől azt, hogy nem érek annyit, mint ők, és biztos ostoba vagyok, amiért nincs diplomám. Az összeset betenném az akkori helyemre, nem is kell átélni a gyerekkori traumáim, se annyit dolgozni, amit én dolgoztam egyetem mellett, csak viseljék el a többi hasonszőrű fszfejt a munkaidejük alatt, aztán megnézném, van-e még kedvük fszfejként viselkedni.

Ja, elérhető az oktatás mindenkinek, csak nem mindegy, milyen szintű, meg, hogy mennyit kell dolgoznod mellette. Ha egy gazdag fővárosi családba születek, tök máshogy alakul az életem. Így vérrel és verejtékkel szereztem felsőfokú végzettséget összesen 7 év alatt. Egyáltalán nem ítélek el senkit, aki nem tette ezt meg, mert az ő munkájuk szintúgy értékes, és nincs mindenkinek mentális vagy fizikai kapacitása arra, hogy tanuljon egy diplomáért, vagy hogy két óra alvással és metamfetaminnal éljen két éven át. Nem mindenkinek jut kaja az aszalra, nem mindenki jön ugyanabból a helyzetből, amiből te. Nem érzem magam többnek amiatt, hogy nekem sikerült a semmiből diplomát szereznem. Én vagyok a statisztikai hiba, az 1%. Rengeteget szívtam vele, amit soha senkinek nem kívánnék, még az ellenségemnek se.

15:

Amit leírt, lehet hogy nem átlag, de a ma születő gyerekek 30-40%-a hasonlóan rossz esélyekkel indul.

15, igen, sok ilyennel találkoztam felnőttképzésen. Ők vagy lusták voltak, vagy inkább élték a fiatal éveiket, nem igazán tudták, mit kezdjenek magukkal, aztán pár év múlva összeszedték magukat, letették levelezőn a képzést. Egyikük sem élt hál' istennek lakhatási szegénységben, nem kellett két állásban tolniuk levelező, meg esetleg gyereknevelés mellett. Az nem ugyanaz a helyzet, mint amiről én írtam. Akikkel a kollégiumi évek alatt jóban lettem, azok mind vagy szültek egyet idejekorán, és továbbvitték a mélyszegénységet, mert a szívükre hallgattak az eszük helyett (és ezt meg tudom érteni még úgy is, hogy én tudatosan gyermekmentes vagyok, és szerintem hülye ötlet lebabázni ilyen körülmények közé, az életüket vágták el ezzel, de nem tudom elítélni őket emiatt), vagy simán csak lemorzsolódtak valahol, elegük lett abból, hogy méltatlan körülmények közt élnek, hogy se a fizikai, se a szociális szükségleteik nincsenek kielégítve, vagy külföldön csinálták meg a szerencséjüket.

És de, ahol én felnőttem, ott ez baromira átlag. Sok gyerekkori barátomnak az volt az életpályamodell, hogy elvégzi - ha elvégzi - a szakiskolát, aztán elhelyezkedik a közeli erőműben, mert az anyja és az apja is ott dolgozik. Akik nem kaptak ott munkát, hááát, így jártak, marad a közmunka. Oktatásra nincs pénz, munka nincs a közelben, azt se tudják, hogy kéne önéletrajzot írni, meg tapasztalat nélkül sehová nem kellenek, ahol lenne munka, ott egy szobát sem tudnak fenntartani minimálbérből, és amúgy sincs a lemenő-felmenő rokonságnak, meg nekik közmunkából annyi pénze, hogy kiperkáljanak kéthavi kauciót, meg referencia, korábbi tapasztalat nélkül sehova se kellenek. Megérdemlik ezt, csak azért, mert nem okosak, vagy mert 14 évesen rosszul döntöttek, mert a tanulatlan szüleik szintén rossz tanácsot adtak?

Az úgy nem élet, hogy fizetésnapon talán megengedhetsz magadnak egy mekit (!), de amúgy a hónap többi napján marad a grízes tészta, meg a héjában főtt krumpli, meg az egyéb ilyen szar kaják. Aki nem bírja évekig a nélkülözést, meg a teljes szociális izoláltságot, a szabadidő és az alvás hiányát, hogy aztán diplomát szerezzen, az nem gyenge, csak simán egy ember, akinek az erőforrásai végesek, és egy idő után megtörik.

Én is az egyéneket hibáztatom, konkrétan azokat az egyéneket, akik szerint jól van ez így, akik nem veszik a fáradtságot arra, hogy mondjuk meghallgassák Petit, a gyári munkást, vagy Rozikát, a takarítót, és megkérdezzék, hogy hogy alakult így az életük?