Ennyire "szétnyúzná" az embert az egyetem?

Igen, szerintem sokakat megterhel mind anyagilag, mentálisan és esetleg még fizikailag is. Engem a szüleim az alapképzés alatt tudtak anyagilag támogatni, így arra nem volt gondom, de az egyetemi közeg azért engem is megviselt. Nem csak a tanulásról van szó, hanem inkább azt a pszichés terhet emelném ki, amit az egyetem, az oktatók, a szülők stb. gyakran a hallgatókra rónak… Én legalábbis mindig azt éreztem, hogy nem a sok tanulás, a sok beadandó, a vizsgákra és zárthelyikre való felkészülés az, ami engem leterhel, hanem az ezekkel járó stressz. Féltem attól, hogy valami rosszul sikerül, rossz jegyet kapok, újra kell írni, meg fogok bukni stb. és emiatt majd le leszek cseszve, hülyének fognak nézni, rosszabb lesz az átlagom és kevesebb ösztöndíjat kapok stb., mintha az életem múlna rajta. Nehogy megbetegedjek, mert már egyszer hiányoztam, többet nem lehet mert megbuktatnak. Nehogy elkéssek egy percet is, mert az oktató megjegyez magának. Az online vizsgán minimális idő alatt válaszoljak egy halom kérdésre, miközben ott kattog előttem az óra. Ezen pedig nem segített az sem, hogy egyes oktatók úgy kommunikáltak velünk mint más a kutyájával se… Nálunk ebből a szempontból borzalmas volt a közeg. Hallgatói szinten sem volt sokkal jobb. Emelett csak gondoljunk bele, hogy mennyi egyetemistának lehetnek magánéleti gondjai, egészségügyi problémái vagy anyagi nehézségei, amik mindezt csak fokozzák. Azért az egyetemi évek nem csak arról

szólhatnak, hogy fiatalság, szabadság, barátok, buli, szerelem, utazás, erasmus stb.

Én gyógypedagógus leszek, harmadéves vagyok idén.Már az élettől is elvették lassan minden kedvem...akikkel jóban vagyok a szakon,azok mind ezt mondják.Szenvedünk,mint a kutya.

A tananyag nem lenne annyira vészes (azért kell tanulni,átlag 10-12 tárgy/félév),de az oktatókban nagyrészt semmi emberség nincsen,a gyakorlati helyeken meg csak az idő telik,de nem sok hasznosat tanulunk,mert se kedvük,se idejük velünk foglalkozni.

Nagyon sokféle dologtól függ az egész, teljesség igénye nélkül például magától az egyetemtől, a szaktól, a tárgyaktól, az oktatóktól, az illető napirendjétől, teherbíróképességétől, személyiségétől.

#11 válaszával pedig teljesen egyetértek; nagyon komoly és erős faktor a stressz is.

Van volt gimis osztálytársam tanári szakon, brutál amiket mesélni szokott, nemcsak a stressz terén, hanem követelmények miatt is, illetve az oktatók, professzorok hozzáállása és viselkedése sem semmi időnként. És nemcsak 1-1 esetről van szó elvétve. Le a kalappal a srác előtt amúgy, nekem pl. nem menne, pláne nem annyi éven át.

A 6. félévemben vagyok épp, és eddig kevés volt az extra stresszes tárgy, most van egy viszont, szerintem csak amiatt az egy miatt izgulok, parázok annyit, mint a tavalyi 2 félév alatt együttesen. Szigorú tanár, komoly elvárások, sok bukás, úgyhogy jók a kilátások :D

Az a baj hogy van olyan gimi is ahol folyton stresszelik a diákokat, mintha élet-halál lenne az ha vmit megtanul vagy sem.

Anno én már kisgyermek korom óta ilyen suliba jártam.

Megvoltak a "kedvencek", a jók, és kb.a "rosszak" akik "ugyse viszik semmire".

Szó szerint agyon stresszeltek.

Már akkor tudtam hogy a jövőm nem ettől függ.

De kb.azt próbálták belebeszelni hogy attól függ az életed.

Amikor fősulira mentem kivirágoztam , hiába kellett sokat tanulni.

Nem kellett beszamolnom a szuloknek , magam tartottam el magam, fenttartani egy albit, dolgozni es tanulni kegyetlen volt de igyis 💯x jobb volt mert éreztem hogy lesz "vmi belőlem" és büszke voltam magamra hogy megtudom csinálni, eltartani magam es tanulni is.

Legtöbbször a sok negatívum es nem az egyetem nehézsége nehezedik a tanulókra.

Túl mereven tanitanak.

Külföldön is tanultam nyelvet, de sokkal lazább volt, es megis megtanultuk a leckét.

De nem ereztem azt hogy ha vmit nem tudok vagy nem jól mondok akkor hű mekkora szar vagyok.

Az elfogadás, megértés sok iskolában, egyetemen nincs jelen.