NEET-ek, hogy néz ki egy átlagos napotok?
Céloktól, impulzusoktól mentes, értelmes, érdemi tevékenységek nélküli tengődés az életem, nagyrészt a gép előtt telik. Egy ideig hitegettem magam, hogy majd a nulláról újrakezdem egyszer, és az majd mennyire jó lesz, most már ez is egyre valószínűtlenebb. Úgyhogy elengedtem ezt az egészet, már elképzelni sem tudok olyan dolgokat, amiért érdemes lenne változtatnom. Igazából visszagondolva már akkor is csak figyelemelterelésből állt a teljes "szabadidőm", amikor suliba jártam, mióta annak vége, azóta annyi változott csak, hogy az egész életem elterelés lett, mert a valóság elviselhetetlen.
"Normális" emberként alighanem nehéz lehet elképzelni, hogy bizonyos körülmények között mennyire könnyű ide eljutni. Ha valaki alkatilag nehezebb eset (Asperger, mentális betegségek, egyebek), elrontják a nevelését, nem figyelnek rá eléggé, sem a családja, sem pedig a nem vagy alig létező szociális háló/ pszichológiai ellátórendszer sem segítenek rajta és eltávolodik a normáktól, a társadalomtól, akkor onnan szinte lehetetlen visszakapaszkodni.
Arról fogalmam sincs, hogy mennyien lehetnek hasonló helyzetben az országban, azt tudom, hogy pl. Kínában, USA-ban egyre több ilyen eset van, fiatal felnőttek "kiesnek" a társadalomból, ennek az okairól pedig valamiért sehol sem beszélnek. Kellemetlen ez mindenkinek, de engem már nem zavar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!