Szoftver fejlesztő vagyok a karrierem elején, a párom biztosan sohasem szeretné elhagyni az országot (4 éve vagyunk együtt), pedig lakhatnék bárhol és a légkört se szeretem itthon, mit tegyek szerintetek? (Többi lent)
Itthon is jól keresek és fogok keresni, ez nem is kérdés, sőt dolgozhatok külföldi cégnek, hogy pl euróban kapjam a fizetésem. Viszont ez annyira nem érdekel, a légkör és a lehetőség a nagy érvek, hogy a költözés mellett döntsek. Elvégre megtehetem bármikor és elmehetek bárhova, miért ne élnék egy jobb országban, miért hagyjam ezt ki? Párom is eltudna helyezkedni, mert bár nem annyira keresett a szakmája, mint az enyém, de találni pár hónapon belül munkát biztosan.
Párommal 4 éve vagyunk együtt és nagyon szeretem őt. Két évvel ezelődt elkezdtem tervezgetni, hogy hogyan kérjem meg a kezét, elkezdtem gyűrűket is nézegetni, de teljesen felhagytam ezzel, miután megkaptam az első gyakornoki munkám és elérhető távolságba került az álom munka meg ezzel együtt a költözés. Nem érdekel rajta kívül senki, még így 4 év után se nézek meg nagyon lányokat pl aquaparkban, mert egyszerűen annyira vonzódom hozzá és szeretem, hogy senki nem érhet fel hozzá. Vele lenne pedig valami isteni, mintha a legjobb barátommal lennék mindig.
Szerintetek mit tegyek? Beszéltünk már róla és neki ez kizárt dolog, viszont ennek már egy éve, akkor azt mondta, hogy nem szeretne költözni még ideiglenesen se..:(
Nektek kell ezt megbeszélnetek.
Mi miatt nem akar kiköltözni egyébként? Reálisnak tűnik számodra az ok vagy csak nem akar kimozdulni a komfortzónájából?
Persze utóbbi sokat nem számít, hiszen nem kényszerítheted, viszont neked kell eldöntened, hogy mi a fontosabb számodra.
Sajnos a párkapcsolatban nem csak a rózsaszín köd meg a vonzalom fontos, hanem a közös célok is. Ha ti nem juttok közös nevezőre ez ügyben, akkor azt egyikőtök mindig úgy fogja érezni, hogy a másikért valami hatalmas, fontos dolgot áldozott fel, és ez szép lassan aláássa majd a kapcsolatotokat.
Mindenképp le kell ülnötök és tisztáznotok kell a jövőbeli terveiteket egymással.
Válj el tőle, hisz külföldön a sok pénzedért bizonyára jobb nőt is vehetsz nála. Ő egyszerűen nem a Te szinted. Nem érti, hogy a pénz a legfontosabb mércéje a Te pótolhatatlan - ezért magasan túlfizetni érdemes - tehetségednek.
P.S.
Búcsúzóul vegyél neki egy jobbfajta dildót - úgyse lesz neki egy jó ideig szüksége másra a boldogsághoz. Ezek a nők már csak ilyenek, ne akard őt megváltoztatni!
A "párod" ugye férfi? - ezért kapta a #3 válasz a lepontozást, de hidd el csak tévedésből - nem homofóbiából. Ha pénzes vagy, jó testű fiúkat is kaphatsz külföldön - miután elcsúnyulsz és pocakot eresztesz.
Mert ugyebár senki tucatinfosként is "jól keresel", míg sok diplomás sokkal értékesebb természettudományos és műszaki végzettséggel mit megadna egy jól fizető árufeltöltői fél-állásért vidéken, hogy ne kelljen segélyből élnie, mert értelmiségi sorba hajtották a szülei anno.
Sokaknak már nincs gyomruk a külföldre - a magányra és kitaszítottságra, mert az egyetemi hajtásra ráment a fiatalságuk, a szépségük és gyakorlatilag a szexuális életlehetőségeik is - a karrierüket pedig már pályakezdőként derékba törte az Opus Dei menedzsermaffia sorozatos mobbingakciókkal és hivatalosan nem létező feketelistára helyezéssel.
Szakmabeli vagyok, nem hagynám el a párom ilyen miatt. Végső soron ő a közvetlen környezetem, nem a vérfideszes Marika néni a boltban. Ha a munkaadóm külföldi, az idő nagy részét már megnyertem olyan szempontból, hogy normális emberek "között" töltsem.
Annyira nem hiányzik szarakodni a kiköltözéssel és harcolni az állampolgárságért meg a letelepedésért, ha adott a ho és a jó párkapcsolat itthon, de ez csak én vagyok. Plusz a kint keresett pénz itthon többre elég.
De ahogy írták, ezt nektek kell megbeszélni.
26n
Ha tényleg jól keresel és ez nem csak a szöveg, vidd el sokszor olyan helyekre nyaralni, kirándulni, ahol amúgy szeretnél élni, és mindig pedzegesd neki, milyen jó lenne itt élni, de ne erőszakoskodj…
Én ezt tettem, hordtam ki ide Salzburgba, itt melózom, de ő nem akart ideköltözni, mindig kihoztam 1-2hétre, direkt nem szállodába, hanem béreltem egy rendes polgári lakást, amit otthonossá tettem, vittem mindig kávézókba, éttermekbe, bulikba, elintéztem, hogy legyen olyan társaságunk akik olyan munkakört töltenek be itt, mint amilyet ő otthon, hogy lássa ők hogyan élnek, aztán egyszercsak ittragadt, mostmár ő is csak látogatóba megy haza már második éve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!