Valakinek vannak "sikerei", felmutatható eredményei a következő mantrával: szeretlek, sajnálom, kérlek, bocsáss meg nekem és én is megbocsátok neked?

Én mindenkit és mindent imádtam, s a hosszas, fáradhatatlan imádásom meghozta az eredményt: a világ is megimádott engem. Azóta minden jó és örökké jó is lesz.

Ilyesmi sztori kell?

Nem a mondatot kell mantrázni, ezt én személy szerint baromságnak tartom.

Viszont ha megnézed, ezek olyan szavak, kifejezések, amiket az emberek nehezen mondanak ki, akárcsak maguknak. Nehezen valljuk be olykor magunknak is, ha valakit szeretünk még vagy egyáltalán, nehezen ismerjük el a hibáinkat, nehezen merünk kérni, segítséget vagy bármit, mert félünk, hogy elutasítanak. És nehezen bocsátunk meg másoknak, többnyire szintén félelemből, hogy gyengének tűnünk és palimadárnak.

A mantra arra szolgál, hogy ezt megkönnyítse, hogy az ember ne tabusítson dolgokat, amiket nem kell tabusítani. Hogy merje felvállalni magát, merjen eliserni dolgokat.

Én ebben a formában nem ismertem ezt az egészet, de a "sajnálom" kapcsán rengeteget fejlődtem. Régen nagyon féltem hibázni és elismerni, ha én csináltam valamit rosszul. Alacsonyabbrendűnek éreztem magam olyankor és féltem akkor, hogy ha felvállalom, akkor gyengébbnek tűnök és tovább bántanak. A jelenlegi párkapcsolatomban tanultam meg, hogy milyen ereje van az őszinte kommunikációnak és annak, ha felvállalom magam és vállalom a felelősséget. Vállalom, ha szeretnék valamit, vállalom, ha valahogy érzek és vállalom, ha hibáztam. És azt is a párom mellett tanultam meg, hogy aki eredményeket és megoldásokat vár tőled és azért konfrontálódik veled, az ezeket a szavakat nagyra értékeli, mert ezzel lehet dolgozni már, aki meg bántani akar, azt könnyebb leszarni, miután te biztosítottad arról, hogy a magad oldaláról nyitott vagy megbeszélni őszintén valamit, de az ő szegénységi bizonyítványa, ha nem kezeli ezt érett felnőttként, csak sérteget tovább.

Igen, nekem jobb lett attól az életem, hogy merek kérni, megköszönni, merek hibázni és elismerni. Szabadabb ember vagyok és kevesebb a stressz az életemben. Nem nagy sikersztori, de mióta így élek, szemet szúrt, hogy mennyi ember nem képes erre. Hogy mennyi ember bonyolódik inkább játszmákba és túráztatja saját magát azért, mert a mantrában szereplő kifejezéseket nem képes kimondani a megfelelő pillanatban.

Kb ez lenne ennek a lényege.

Popper: az érzelmek nem állnak akaratlagos irányítás alatt, a megbocsátás nem elhatározás kérdése

Feldmár: nincs olyan, hogy megbocsátó izom

Náluk én sem tudok többet. Esetleg azt tudom elképzelni, hogy vhogy magasabb szintről tudsz ránézni a téged ért bántalmazásra, és belátod, hogy az a barom (a bántalmazód) egyszerűen nem volt képes mást tenni. Vagy "túlnősz" a problémán, és már nem lesz olyan fájdalmas a sebed.

Vagy keress valami kognitív pszichoterapeutát, már ők olyanokat is mondanak, hogy a földi menyországban élünk, csak rosszak a külső ingerekre adott válaszaink. (Magam részéről, ezt így általánosan kijelentve egy bődületes baromságnak tartom).