Szerintetek a 14-19 közti korosztály hány százaléka lenne alkalmas ilyesmire?
Tételezzük fel, következő tanévtől a friss középsulisoknak a következő módon kinéző iskolarendszer lesz:
Minden elméleti óra teljes mértékben saját felkészülésre van bízva.
Tehát egy gimnazistának joformán az óráinak a 99%-a saját felkészülésére alakulna át.
Nincs tanár, nincs kötelező órai megjelenés, nincs semmi.
A tananyag fenn van a neten, és meg kell tanulni.
Havonta egy hét lenne kijelölve vizsgahétnek, lenne hétfőn, kedden, szerdán vizsgaidőpont, csütörtök, péntek pedig pótvizsga időpont.
Ha elbuktál egy vizsgát akkor egy hónappal tolódik a képzésed ideje.
A tanárok kizárólag a vizsgáztatásban vennének részt kötelezően (ez lenne a munkakörük egyetlen kötelező eleme), szabadidejükben pedig magántanárkodhatnak olyan óradíjjal amilyennel akarnak.
Szóval a lényeg hogy az egyéni felkészülésre lenne a hangsúly fektetve. Neten fenn van minden, fel lenne téve még egy részletes követelmény és vizsgatételsor, és ennyi.
A szakközepek gyakorlati órái más téma, azok nyílván meg lennének tartva az eddigiek szerint.
Én pl tökre alkalmas voltam ilyesmire még 6 éve, magántanulóként lett 84%-os az emelt bioszom, 80%-os a közép törim, és igazából minddel meg vagyok elégedve.
A nyelv az mondjuk nem lett a legjobb, de arra igazából időt nem fordítottam eleget, plusz az egyetemi szakomhoz nem is kellett külön emelt nyelv.
Mit gondoltok?
A diákoknak hány százaléka lenne ilyesmire alkalmas?
9, elég sokat is gondolkodtam azon, hogy minek kell nekem itt lennem, ha nem is tanulunk semmit? Volt egy nap 8-9 órám, és sokszor volt, hogy egyen tanultunk valamit, a többin mind élettörténet mesélés volt, meg azzal ment az óra, hogy mindenki ordítozott, és a tanár nem tudott rendet teremteni, ami miatt inkább leült és órát sem tartott, stb. Tehát semmi értelme nem volt bejárni. Mondjuk lógtam is pont ezért elég sokat.
Egyébként igen. Például angolul sem iskolában tanultam meg, mert ott is minden órán filmet néztünk magyarul, hanem itthon rászántam az időmet, és megtanultam egyedül, tanár nélkül mindent, ami kell. Már ott tartok, hogy a második nyelvet kezdtem el magamtól tanulni.
"Meg tobb csoves meg bunozes lenne mert meg ennyire se tanulnanak"
A bűnözésnek mi a franc köze van ehhez 🤣
A csövesség meg baromira nem az iskolai teljesítményből következik.
Ha annyira elvárások nélkül áll valaki magához, hogy arra is érdektelen, hogy a híd alá kerül-e vagy sem, akkor ott messze mélyebb és korábbra visszavezethető bajok vannak az illetővel mintsem a középsulis tanulási teljesítménye.
Ha valaki kibukik az érettségin mert nem tanul, vagy nincs meg a 12 osztálya attól még nem lesz csöves. Diákkoromban dolgoztam prémium import sörökkel foglalkozó boltban, és imádnivaló, lelkiismeretes, értelmes kolléganőmnek nem volt meg az érettségije.
De láss csodát, legjobb munkaerők egyike volt.
Miért?
Mert dolgozni magadért dolgozol, az érettségi meg nem feltétlen a te érdekeidet szolgálja.
10#
Aláírom, fontos a szocializálódás.
De nekem pl pont a suli miatt nem voltak barátaim. Az osztályaimat utáltam, de mivel a nappalaim 60%-át suliban töltöttem ezért nem volt időm olyan közegbe menni amit szerettem volna.
Ha magántanuló lenne az emberek többsége, akkor természetes lenne hogy iskolán kívül megkeresed a hozzád közel álló hobbikat és ott ismerkedsz.
És ez eltörölné az iskolai klikkesedés meg bullying rendszerét is.
Fuuh, utolsó, kár neked beszélni.
A fogalmazásodon látszik, hogy nem vagy egy éles kés.
"Hat talan mert meg ennyire se fognak tanulni, szarul fognak keresni.. "
Elolvastad 11-es hozzászólását? Itt az élő példa, hogy mi jellemző a középsulikra jelenleg.
Amúgy meg a te fejedben mi él a jól keresés és a tanulás viszonyáról?
Szerinted minél magasabb a végzettséged annál jobban keresel?
Amúgy 15-ös, te végig úgy állítod be a nappali tagozatos bejárós iskolarendszert mintha az bármennyivel is ösztökélné tanulásra a diákokat. Erre mégis milyen bizonyítékod van?
Aki nem akar tanulni, az napi 8 óra iskolai tanteremben tespedés alatt sem fog tanulni.
Akinek vannak céljai, mert valami olyan munkakört/szakmát akar végezni amihez megkerülhetetlen a tanulás az akkor is fog tanulni ha nincs beterelve birkanyáj módjára az iskolai tanterembe.
Most nem féltétlen Magyarországból induljunk ki kizárólag, szerintem nem véletlen, hogy egyetemtől kezdődnek ezek a levelező meg nem kötelező bejárni órákra stb. rendszer.
Ez mindenhol így van kb.
Egyszerűen az egyetem előtti korosztály képtelen lenne tudatosan, felelőségteljesen csinálni ezeket, még több szabadságot adna, ami még több lógást és beleszarást eredményez.
Most meg nézzük az országot, tele van szar tanárral tudjuk miért, így is mnidenki beleszarik eléggé pont emiatt, ahogy annó én is, mert hasonló volt az oktatás, mint amit itt leírt az egyik felhasználó, hogy nem csinál a tanár semmit, a diákok meg beleszarnak.
De azért többségben még tanítanak meg próbálják elérni a dolgokat, pont ezért hatásosabb ez így.
Na most ez a rendszer pont ezt adná, tessék itt van, tanuld meg vagy ne, csinálsz amit akarsz. Hát egyértelmű mi következne...
Egyetem meg teljes mértékben nem kötelező dolog, ott aztán tényleg nem számít, ha a diák beleszarik, ott már magadért felelsz, de egy középiskola ami manapság szinte alap és kötelező az teljesen más.
Ez már a korból is adódik, hogy egy 14-15 évesnek nem b*szhatod le a cuccot, hogy csinálsz vele amit akarsz, de 3 nap múlva zh.
Ilyen esetben nyilván sokkal jobb, ha ott a tanár aki jobb esetben a szülővel is kommunikál, ha baj van.
Nem mindenhol persze, de legtöbb helyen igen.
Felteszem a keresztkérdést:
Nem pont azért maradnak 15-20 évesen is nagyra nőtt önállótlan gyerekek a mai kamaszok, mert olyan iskolarendszert tartunk fenn, ami önállótlan gyerek szinten konzerválja őket?
Ez ugyanaz mint egy családon belül.
Ha a gyereket még 15-20 évesen is folyton anyu-apu viszi mindenhova autóval, akkor persze hogy egy esetlen balfék marad 20 évesen is, és egy vonatjegy megvétele is kihívást okoz neki.
Ha 15-20 évesen is anyu főztjén él, és egy fakanalat soha nem vett a kezébe, akkor nyílván egy esetlen balfék lesz a konyhában is és kihívás lesz egy basic főzeléket is megcsinálnia.
Szerintem baromi káros ez a felfogás, hogy "azért képtelen .....-ra mert csak 15 éves".
Így nőnek fel az úgynevezett "manchild" emberek. Aztán lehet kinyújtani 25 éves korig a kamasz kort, aztán 30-ig, aztán ott tartunk hogy igazából soha nem is fog felnőni senki sem mert nincsenek elvárások.
Most hozhatnék fel extrémitásokat hogy izraeli exkatona haverom miket mesélt, hogy azon a környéken az arab gyerekek 15 évesen kb már felnőtt emberekként viselkednek, mert meg van tőlük követelve, de nem megyek ilyen messzire.
Bőven elég visszamenni magyarországon 34 évet.
Anyám (nyugodjon békében) akkor volt 12. Háztartást vezetett, segített nyaranta a földeken dolgozni, állatot nevelt, vigyázott a kisebb testvérére.
Miért?
Mert ezek voltak a felé támasztott elvárások.
És nem halt meg a kutya a keze alatt, nem halt meg a kistestvére, nem égett le a konyha.
A kamaszok 15 éves korukra teljesen jól funkcionáló felnőttek tudnának lenni, csak egy elb*szott Pán Péter-szindrómás örökgyerek társadalomban szocializálódnak ahol nem kell felnőniük, és az ilyen gyakoris puhap*csök még meg is érvelik helyettük hogy miért jó ha nem is kényszerítjük őket, hogy felnőljenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!