Igaz, hogy ami a miénk, arról nem tudunk lemaradni?

Ha teszel érte meg lesz a lehetőség.

De ennyi szerintem.

Ha valaki még nem áll készen rá,

utolsó kérdésedre,

hiába találja meg pl. a "lelki társát" valaki, ha még nem jár ott hamarosan összevesznek és tovább áll. Észre sem fogja venni mit veszített el.

Ha nyitottan, kíváncsian és pozitívan állunk az életünkhöz akkor igaz a mondás véleményem szerint.

Ha bezárkózunk, mindig másokat okolunk mindenért akkor nagyon nem. Lásd macskás öreg hölgyek, hajléktalanok, munkás szálláson tengődő öregek akik egész életükben azt várták hogy majd valaki tesz értük(helyettük)...

"Igaz ez emberekre is?"

Nem tudom, merről lehetne ezt érthetően megközelíteni. A tény az, hogy az életben minden alkalommal, amikor választasz valamit - illetve akkor is, amikor nem - lemaradsz valamiről. Csakhogy többnyire nem is tudsz a másik lehetőségről, ezért nem is izgat. A döntés nehézségét csak az okozza, amikor tudatosul a két alternatíva, és az ember rájön, hogy valamiről le kell mondania.

Ez a gondolat egy spirituális narratíva arra a célra, hogy ennek a gondolkodásnak a terhét levegye az emberről. Azt mondja, hogy igazából nem te döntesz: ha az a tiéd volt, akkor nem tudsz róla lemaradni, ha meg lemaradtál, akkor az azt jelenti nem is volt a tiéd, ezért kár bánkódni. Valójában ez sors, nem kell ezen gondolkodni, úgyis az történik, aminek történnie kell.

Ahogy korábban említettem, egyre jobban egyetértek azzal, hogy valóban kár bizonyos döntéseknek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, de én nem sorssal magyaráznám.