Hogy álltok az idő múlásához?

Sziasztok!

Eléggé érdekes és sokak szerint bagatell dilemmám van. 26 éves vagyok és kisebb nagyobb kihagyásokkal már több mint három éve külföldön vagyok. Messze az otthonomtól. Szeretném bebiztosítani a jövőm amennyire csak lehet és olyan minőségi életet élni ami azt hiszem mindenkinek járna. Itt kint 10 év munkaviszony után jogosult lennék a nyugdíjra. Közben nyilván tudnék tartalékolni is mivel lényegesen jobb a kereset. Ezzel nem is lenne gond csak folyamatosan haza húz a szívem. Rettentően nehezen viselem a kintlétet. Ezt az állapotot azt sem könnyíti meg, hogy kb. 5 éve nincs barátnőm. Nyilván ezt valahogy túl lehet élni viszont a leges legnagyobb szívfájdalmam az, hogy mire meglenne a 10 év munkaviszonyom addigra 33 éves lennék. Gyakorlatilag az életem legszebb éveit tehát a 20-as éveit külföldön robotolva tölteném. Onnan már csak pár év és 40 vagyok úgy, hogy mellette még nem éltem igazán. Már most érzem a jeleit a kiégésnek hiszen mindenre csak legyintek és semmi sem motivál igazán. Ti, hogy viszonyultok ehhez a kérdéshez? Van aki azzal érvelt a környezetemben, hogy az idő ígyis úgyis eltelik gondolja csak bele, hogy van aki huszonévesen elkövet valami hatalmas baromságot és ezt az időszakot mondjuk börtönbe tölti ugyanúgy ő is akár adott esetben 30 + évesn szabadul és még semmit nem csinált az életben. Nyilván ez elég ritka eset és koránt sem vigasztal engem. Esetleg aki volt hasonló cipőben leírhatnád, hogy ő hogy dolgozta fel, hogy egy idegen országban a siker után kutatva elmentek mellette a legszebb évei és megöregedett. Nyilván 30 évesn még nem öreg az ember, de pont annyira idős, hogy rengeteg minden ki maradjon az életéből. Van aki viszont azt mondja, hogy 30 éves kor felett kezdődik csak igazán az élet.