Van itt olyan, aki később fejezte be az egyetemet, mint az átlag?

Párom 20 évesen kezdte a földrajz Bsc-t. Most 25 és még mindig nem fejezte be. Úgy vagyok vele, hogy I don't care. Ha nem érdekli, stresszes miatta, akkor ne kínozza magát olyannal, ami nem érdekli. Már csak kevés lenne neki (szakdolgozat), de nem tudja magát rávenni. Most IT-s, ez érdekli, ezt szereti.

Én 25 évesen kezdtem a Bsc-t, most 29 éves vagyok és most végeztem (előtte dolgoztam pár évet). Nem lógtam ki a sorból.

Ha nem megy a képzés, túl stresszes, mégse érdekel, mégse tetszik, akkor ne erőltesd. Nem kell belebolondulni az egyetembe.

Én 19 évesen kezdtem az egyetemet, de majd csak jövő évben fogok végezni 24 évesen. Magyarul 1,5-2 évvel (majd meglátjuk) később fogok végezni az előírtnál. Nekem a távoktatás tett keresztbe. Előtte semmi bajom nem volt, szerettem egyetemre járni, motivált voltam, érdekelt stb., de az online oktatás alatt tulajdonképpen minden tönkrement, az oktatás színvonala is csökkent, az oktatók hozzáállása is sokat romlott (ugye biztos mindenki csal és hazudik stb. és akkor jött a plusz anyag, a plusz számonkérés, a lehetetlenül rövid idő alatt teljesítendő vizsgák, nem lehetett elérni őket stb.), megszűnt az a klasszikus egyetemi közeg (hogy bejársz az órákra, találkozol személyesen a szaktársaiddal, beülsz a könyvtárba tanulni, kollégium stb.), és eleve ott volt a járvány és a korlátozások (pl. mikor bevezették a kijárási korlátozást, akkor voltak napok mikor gyakorlatilag sehova sem tudtam menni mert egész nap óráim voltak, beadandót kellett írni határidőre stb., és eleve olyan kihalt volt minden, ugye mindenki maradjon otthon, semmi élet nem volt sehol, sokáig a barátaimmal sem tudtam találkozni), és mindez nagyon rossz hatással volt rám. Megfogyatkozott a motivációm, már semmi sem érdekelt, nem tudtam rendesen koncentrálni az online órákra vagy a feladataimra, magányos voltam, nem ért semmiféle új inger és nem történt soha semmi, monoton volt stb., depressziós lettem, elkezdtem szorongani. Még mindig nem sikerült teljesen visszarázódnom és most már teljesen más, hiszen a barátaim már lediplomáztak, nem ismerek senkit, sokáig a jelenléti oktatásban is megmaradt ez a nyomott hangulat a távoktatás után stb., úgyhogy ez már megint nem az igazi “egyetemista vagyok” érzés. Kevesebb órám is van, rosszul is érzem magam a csúszás miatt és passzív félév miatt, öregnek érzem magam a többiekhez képest, valaki le is néz amiatt mert még mindig

itt vagyok stb. Az egyetemet szeretném befejezni és persze, ez az elsődleges cél, de azért ezek a dolgok visszahúznak valamennyire, rossz belegondolni, rontja a motivációmat. Már nagyon várom, hogy lediplomázzak és tovább tudjak tanulni mert szerintem az sokat lendítene rajtam, ha végre új közegbe kerülnék, új képzés stb., úgymond tiszta lappal.

5ös, abszolút megértelek, de szerintem nem vagy öreg, ezen ne stresszelj. Az egyetemen senkit se érdekel, mennyi idős vagy, hidd el.

Én is úgy érzem, mintha az elmúlt 2 éves kitépték volna az életemből, de próbálok hozzá pozitívan állni.

Szia!

Én 19 évesen elkezdtem egy szakot, de a második évben otthagytam. Aztán elvégeztem egy OKJ-s képzést, később dolgoztam benne, majd pár év múlva beiratkoztam főiskolára. Közben szültem, visszamentem dolgozni a kicsi mellett is és tanultam, aztán nagyon sok lett egyszerre minden, így passziváltattam több félévet is azóta.

Sok változás történt az életemben: több költözés, válás, újabb kapcsolat, újabb baba... Így most, 3 év kihagyás után érzem magamban az elszántságot, hogy szeptemberben újra folytassam, és befejezzem a képzést a következő félévben. 🙂 Nekem még a szakdolgozat van hátra, kettő gyakorlat és egy tárgy, így lényegében a 90 %-ával megvagyok. 🙂

Szerintem bárki életében előfordulhat több olyan helyzet is, amikor azt érzi, érdemes egy időre hanyagolni dolgokat, hogy később megújulva foglalkozhasson vele.

És huszonévesen még olyan fiatal az ember; én 32 leszek, de ha ezt a képzést befejezem, szeretnék még mást is tanulni.

Sok sikert mindenkinek és fel a fejjel! 😉🤞🤞🤞