Nézett, rá néztem és nem kapta el a tekintetét. Valóban ezt jelentené?
A szitu annyira nem lényeges a sztori szempontjából. Szóval a fent említett módon összeakadt egy sráccal a tekintetünk, de legnagyobb megdöbbenésemre meg se rezzent, el se nézett, semmi, pedig azelőtt többször éreztem, hogy engem néz. Az olvasatomban ez azt jelenti, hogy csak úgy nézett ki a fejéből, aztán annyi, de annyira közel voltunk egymáshoz, hogy tisztán láttam, hogy a szemembe nézett.
Így hát elkezdtem kicsit olvasgatni az angol neten és több oldalon is azt írták, hogy így próbálja meg valaki felhívni magára a figyelmet, tetszik neki az illető azért nézi és nem kapja el a tekintetét, magabiztos stb. Ez valóban így lenne?
Ez a srác mondom, nézett, aztán rá néztem és egymás szemébe néztünk. Én aztán elnéztem, de rajta semmi mosoly, semmi meglepettség nem látszott. Zavarba se jött, semmi. Nem tudom meddig nézett volna, ha én nem nézek el. Te mire vélted volna?
Számomra csak azért furcsa, mert általában a többség mindig azonnal elnéz, de ilyet még nem pipáltam.
Ha fáradt vagyok, vagy mondjuk egy hétig otthonról dolgoztam és nem sok emberrel találkoztam közben, akkor nem jön ösztönösen a mosoly (kicsit vissza kell zökkenni a szociális életbe). Viszont ha eljutok ilyen helyzetben a leszólításig, akkor már fülig ér a szám:D
A magabiztosság és hogy tetszik a másik, az stimmel.
Amúgy kb 1 órája történt velem egy ilyesmi, úgyhogy lehet pont velem szemeztél:P
#6 Ez reggel történt. :)
Egyébként még annyit hozzátennék, hogy elég tapasztalatlan vagyok ezen a téren, de azt hiszem, hogy éreztem valamit és azt hittem, kölcsönös lehet a másik részéről is. Többek között ezért sem értem az ilyen jó indulatú válaszokat, hogy már az esküvőre készül.
Örülök, hogy neked van ilyen csoda genetikád, hogy még egy repcsiből is megnéznek, ahogy a járdán sétálsz, de sajnos nekem az is nagy dolog, ha valaki rezzenéstelenül hajlandó rám nézni.
megnézte a szép arcod, azt ennyi.
ha neked tetszik, lépj felé
Még egy nézést javasolok, és ha ez is hasonló, akkor nyugodtan szólítsd meg.
Előtte mosolyoghatsz is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!