Vannak itt olyanok, akik most májusban várják a diversity visa eredményét?
Az amerikai vízumlottóról van szó, de aki jelentkezett az úgyis tudja. :)
Hányadik jelentkezésed volt a tavalyi? Esetleg ismerősödet húzták már ki? - Mik voltak a fejlemények?
Osszunk meg történeteket, aztán pedig beszéljünk meg, hogy sikerült-e valakinek bekerülni a szerencsések közé!
Én befektetési vízumot vettem.Volt rá pénzem, amúgy is kiakartam már sok éve települni az usa-ba.10 csináltattam meg, akkor egy letelepedési ügyvédet kértem meg, magyar származású volt, hogy segítsen.Elmondta mi mennyi, hogy fog kinézni az egész folyamat.Oregon államba volt akkoriban a legkedvezőbb befektetési lehetőség.300 ezer dollár kellet, egy céget létrehozni, és 10 embert,állampolgárt,felvenni dolgozni, min egy évre.
Egész elintézése talán két hónap volt.
Utána már mentem is.
Hát gyerökök, akinek van rá pénze, az nem bánja meg.
Előtte full feketén akartam én is kimenni.Már többször jártam kinn, gondoltam mikor kimegyek nyaralni, elfejeltek hazajönni, ahogy sokan csinálják.Pénzem van, már voltak kinn akkor is ismerősök.Igaz kicsit többe került de így teljesen legális papírjaim lettek.kétlaki életem van, pár hónapot itthon töltök, pár hónapot az Usa-ban.
2010-2012 között voltam kinn 5-ször.Akkor már építettem kinn a kapcsolatokat,vállalkozóként kicsit könnyebb volt.Akkor már többen is ott hogy többféleképpen is kitudok jönni, nem kell hivatalos papír, utólag is vannak kiskapuk amit a letelepedési ügyvédek elintéznek, persze így drágább lesz.
Több ilyen ügyvéddel beszéltem, mire az egyik az egész kedvező ajánlatot adott, amiért legálisan elintézi a befektetési vízumot, így mentem bele az ő ajánlatába.Ő ajánlotta Oregon államot is, akkoriban a nagy volt a munkanélküliség arrafelé,és az Usa mindig szegényebb régiókba engedi először a letelepedési vízumot megszerezni.De ezt egy ilyen ügyvéd jobban eltudja mondani, és nem vagyok otthon ezekben a dolgokban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!