Az alábbiak közül melyik a legrosszabb dolog?

Miért?

Közel állnak egymáshoz, gyakran társulnak. Ha muszáj választani, akkor én a szociális szorongásra voksolok. Tapasztalatom szerint az első kettőt valamelyest el lehet rejteni, az utolsót viszont nem. Megbélyegez. De a másik kettő is szorosan követi.

Mind megvolt, a megfelelési kényszer tett tönkre legjobban és attól is volt a legnehezebb megszabadulni.

OCD-s ként az elsőre szavazok.

Átélni az önbizalomhiány. Elviselni másnál meg a szorongás. Felrúgnám az ilyen embereket, annyira idegesítőek.

Mindhárom volt, de a megfelelési kényszer volt a legrosszabb. Csak felnőttként derült ki, miért nem fogadtak be mások, miért nem leszek soha olyan átlagos, mint ők, mint amilyen szerettem volna lenni. Így születtem, az agyam "máshogy van huzalozva", hiába figyeltem a többieket, próbáltam másolni a neurotipikusok személyiségét, valahogy mindig rájöttek, hogy valami nem teljesen ugyanolyan. Csak 2-3 éve nem foglalkozok ezzel, mióta megismertem pár hozzám hasonló embert, de irtó nehéz volt a még felelni vágyást elengedni.

Szerintem az önbizalomhiány. Ha van önbizalom, nincs megfelelési kényszer.

Mindhárom volt, kicsit még van is sajnos, de végül én is a megfelelési kényszerre mentem. Nálam azzal kezdődött minden..

7-es (6-os vagyok), igazából úgy alakult az életem, hogy megismertem a páromat és együtt, egy ismerősöm által kimentünk külföldre. Elsőre nagyon rossz volt, teljesen kizökkenni a komfortzónámból, viszont egy nagy előny volt, hogy itt sok nemzetiségű ember van, mivel tanultuk a nyelvet, nehezebben lehet észrevenni az alapján, ha valaki más és éppen a sokszínűség miatt mindenki jóval elfogadóbb, úgy vettem észre. A közvetlen munkatársam pedig ugyanúgy ND, azzal küzd amivel én és egymás rutinjait szépen megszoktuk, tudjuk, mikor és mitől borul ki a másik, a mindenki más számára 'fura' humorunk egyezik, mi jól elvagyunk a világunkban. Van 4-5 neurotipikusok szomszédom is, akikkel jól elvagyok, ahogy mondják, bírják a lököttségeimet. Így sikerült, lett egy más közeg, egy szűkebb, jó társaság, így már nem számít, hogy régen ki nem fogadott be, új emberekkel meg nem nagyon barátkozok (mindig csak akkor beszéltem eddig is újakkal, ha ők nyitottak felém), csak ha megfigyelve őket rájövök, hogy hasonlóak hozzám.