Lányok mit értetek az alatt hogyha egy pasi "tönkretett" titeket?

Hogy túlságosan hagyatkoztam rá.

Engem egyszer vágott így földhöz ember/kapcsolat, azóta is ég a pofám, hogy ennyire hagytam magam, pedig nem akkor jöttem le a falvédőről, voltam előtte is szerelmes, tört már össze a szívem korábban is.

Egyszerűen nem tudtam, mit gondoljak a "kapcsolatunk" végére. Az egész egy kapaszkodom beléd-ellöklek kapcsolat volt. Voltak napok, mikor én voltam a minden, minden szépen alakult, olyan oldalát villantotta, amitől igazán nőnek éreztem magam és szárnyalni tudtam. Más napokon meg mintha sosem lett volna, nem válaszolt, visszamondott mindent, lekezelően viselkedett, mikor kérdezgettem, hogy mi van. És tudod, mit egy szerencsejáték-függő: eleinte kicsit vesztettem, de mivel úgy tűnt, van remény és megéri, többet tettem fel erre, hogy visszanyerjem azt is, ami korábban elveszett. Nagyon sok dolgot elengedtem, a hobbijaim kiüresedtek, más emberekre nem tudtam koncentrálni, nem voltam motivált, szorongtam, mert egyre veszteségesebb volt az egész. A második egyetemi szakom tapostam, korábban toltam végig vizsgákat szakítás közben/után (nem én szakítottam) és erős tudtam lenni, de itt teljesen kimerültem az egészben. Elbuktam mindent a bús pitsába és teljesen elgyengültem lelkileg ebben a hiábavalóságban. Utáltam magam, hogy ennyire a fejembe mászott, pedig nem volt rá érdemes. Erre senki sem érdemes. Végül örökre elköszöntem tőle. Hatalmas lecke volt nekem az egész. Mára már lett egy stabil kapcsolatom, ahol a párom sosem mutat ilyen kettősséget, mindig ugyanazt az egyértelmű, erős szeretetet kapom tőle és tudom élni és építeni az életem vele, mellette, de a mai napig emlékszem azokra a napokra, mikor kuporogtam a sötét szobában és ment el mellettem az élet, mert túlságosan megnyíltam egy olyan embernek, aki kirántotta alólam a talajt. Nem hiszem, hogy kevésbé szeretném ettől a párom, de már sosem tudnék ilyen lenni. Mondjuk előtte sem voltam soha ilyen. Valószínűleg alapvetően nem voltam lelkileg rendben abban az időszakban és azért volt ez lehetséges. De igen, ez nagyrészt az én hibám volt, hogy így alakult.

Időbe telt, amíg minden helyrejött bennem érzelmileg és újra tudtam teljesíteni az életem más területén is örömmel, nem csak túlélő üzemmódban.