Aki harmincasként, negyvenesként pályát váltott, hogyan élte meg, hogy viszonyultak hozzá a munkatársai és családja? Mennyire volt sikeres a váltás?

Sziasztok! Jelenleg még huszonéves vagyok, és élvezem a mostani szakmámat. De biztos vagyok benne, hogy a jövőben emberekkel szeretnék foglalkozni, potenciálisan egészségügyi dolgozóként tudom elképzelni magamat. De igazából nem is ez a lényeg, nagy általánosságban vagyok kíváncsi arra, hogy akik ezt bevállalták ebben a korban, azok hogyan élték meg ez a helyzetet. Hogy újra az iskolapadba ültek és kvázi előről kellett mindent kezdeni, lehet, hogy az oktató még fiatalabb is volt, mint alanyunk, illetve jó eséllyel már ott volt a háttérben a család, gyerekek, hitel, felelősség. A "régi motorosok" hogyan reagáltak arra, hogy be kell tanítani egy olyan embert, akik nem a megszokott 18-25 éves korosztály. Nem volt fura érzés, hogy a kollégád veled egy idős, de neki már 10-15 éves tapasztalata van? Hogy életed meg a tanulás folyamatát ennyi idősen (én például két egyetemet végeztem és a másodiknál már éreztem, hogy kevésbé vagyok olyan simulékony, mint 18 évesen). Férj/feleség mit szólt, anyagilag hogy készültél fel a diáklétre? Ilyenekre gondolok. Minden részlet érdekel.