Érdekelne, hogy azok az emberek, akiket az öngyilkosság foglalkoztat, miért nem használják fel azt a bátorságot, ami az öngyilkosság meglépéséhez szükséges, más magasabb rendű és esetleg az ő jólétükhöz is hozzájáruló tettre fordítsák?

Jó kérdés. Én is 10+ éve vagyok depressziós, igaz nem igazolt. Most akarok majd elmenni antidepiért, mert már úgy vagyok vele a zombi állapot is jobb lenne.

Tudom mik a depim okai, tehetnék is ellene, de egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy megmozduljak. Talán majd begyógyszerezve. De most jelen pillanatban úgy érzem előbb ölném meg magam, mint hogy változtassak bármin is.

Ez most klisé lesz, és nem támadásnak/kötözködésnek szánom, de: könnyű ezt mondani, meg levezetni, viszont meglépni annál nehezebb és összetettebb. A depresszió egy hatalmas nagy teher, ami megnehezíti a mindennapokat és még komplikáltabbá teszi azokat.

Nekem 2-3 éve tart ez az állapot, és többször úgy tűnt, hogy végre kilábalok belőle, de mindig történt valami, ami vissza, vagy épp mélyebbre taszított. Terveim, céljaim vannak, de erőm konkrétan semmi a megvalósításukhoz. Amíg az erő/energia a mindennapi dolgokhoz sincsen meg kellő mennyiségben, addig nehéz világot megváltó tetteket végrehajtani.

A saját tapasztalat tizen valahány évesen:

Végiggondoltam, hogy az iskolatársaim nem fogadnak el (jobb napokon csak egyszer vertek meg), a családommal a kapcsolatom formális (Ezt akkor körülírtam, nem tudtam a problémát megnevezni), a családom is kinevet, ha félek (néha "rám jött", rettegni kezdtem a panelház hangjaitól, de úgy, hogy remegtem, közben a legrosszabb az volt, hogy "ésszel" tudtam, hogy semmi baj). Iskola váltás után a helyzet valamit javult, de nem gyökeresen (ma már tudom, hogy én voltam irritálóan szabálykövető).

Tizen valahány (11-15?) évesen felmértem, hogy ez a jövőben sem lesz sokkal jobb (ebben nem tévedtem, csak a problémák változtak az életszakaszokkal egy kicsit). Akkor megpróbáltam megölni magam. Nem sikerült (ez sejthető ebből a bejegyzésből).

A problémáimat megoldani nem tudtam (most is azt mondom, hogy az igazán fájdalmasokon nem tudok változtatni, mert nem rajtam múlik), az ismételt kudarctól annyira félek, hogy képtelen vagyok megismételni a kísérletet. pedig valóban egy öngyilkosság lenne a megoldás a problémáimra.

Mondom ezt annak ellenére, hogy ma már (az ötvenes éveim második felét taposom) el tudok menni akár hova (Dolgoztam a szomszéd országokban és Ázsiában is), tudok viselkedni, ahogy elvárják, akár magyarul, akár angolul (pár hete lepődtem meg, hogy egy 4-5 mondatos beszélgetést még oroszul is meg tudtam csinálni, pedig utoljára 1988-ban használtam) tudok kommunikálni, tíz évesen ez még magyarul is gond volt.

Folyamatosan vannak fájdalmaim, a kretén ügyfeleket csak a saját nyugalmam árán (elfojtom az üvöltést) tudom kezelni. Sajnos kis mértékben változó okokkal de folyamatosan igaz volt, hogy az én esetemben a megoldás az öngyilkosság lenne. Sajnos ahhoz pedig szar alak vagyok