Melyik huszonéves van szerintetek jobb helyzetben?

Első pillantásra talán a "b", de nem tudhatod, ameddig nem látod a történet végét. Lehet a céltalan embernek valamilyen lelki gondja, amit ha meg tud oldani, sínre kerül - addig sem árt, ha az egzisztenciája legalább biztosított. No meg a realitás az, hogy a legtöbb ember nem szereti a munkáját, és lehet valaki boldog (pl. a magánéletében) nagy tervek nélkül is. A munkahely és pénz nélküli fiatal pedig belebukhat a terveibe, ha rossz lóra tett. Vagy kiéghet a korábban szeretett szakmájában.

A,

Egyénfüggő, hogy kinek melyik élet a jobb. Nekem a "B" élet tetszene.

Mivel már próbáltam az A-t, a B-t választom. Amíg az A változatot éltem, annyira szenvedtem hogy majdnem öngyilkos lettem. Értelmetlenül keltem, lehúztam vagy 10 órát egy olyan helyen ahol semmit nem tudtam kedvelni. Sem a munkát magát, sem az embereket, a kollégákat meg főleg nem. Nagyon nem voltam odavaló. Elment az egész napom, nem volt időm semmi olyanra amit szerettem volna, ami fontos és ami egy kicsit is feltöltött volna. Azóta is mardosó lélekkel gondolok vissza az iskolás éveimre, amikor tanultam, az osztályomra, a sulis dolgokra..

Az A. Nekem 10 évembe telt, mire a nulláról sikerült annyira felkapaszkodnom, hogy a hónap végén nem tömlős sajtó és szárazkenyéren élek. A legtöbb cél sajnos ingyen nem valósítható meg és mikor 8-as betűmérettel kell kinyomtatni a jegyzeteket a sulihoz, meg mellette dolgozni annyit, hogy 4 hónap alatt egyetlen szabad vasárnapot van... 30 évesen izületes a kezem, rosszul látok, soha nem lesz olyan életminőségem mint annak, aki jó anyagi helyzetbe született. Külföldön kell még évekig élnem és hajtanom, hogy minél tovább megmaradjon a mostani életszínvonalam. Célt bármikor lehet találni, de ha nincstelen vagy, abból nagyon sok és keserves munka megtalálni a kiutat. A tanuláshoz is kell pénz.