Önéletrajzban lehet hazudni? Shop eladonak akarok jelentkezni, hazudhatom hogy van erettsegim? Kerni fogjak? 21L
Valóban kérik a végzettségeket.
Sőt, ismerősöm beírta, hogy beszél spanyolul és angolul is.
Az interjún kérték tőle az angolt is.
Majd egyszer csörgött a telefonja és akkor még ránéztek a spanyoljára is, hogy nem-e kamu volt.
Minimálisan lehet hazudni, hogy pl miért érdekel a munka vagy valami. De végzettség és tudás téren nem célszerű.
A végzettségben ne hazudj, az hamar kiderül. De amúgy is, amit leírsz, abban max. szépíteni tudod a valóságot különböző technikákkal. Pl. ha mondjuk márc. 31-től dolgoztál valahol, de május 1-ig, de te szégyelled, hogy csak két hónapig voltál ott, akkor csak annyit írsz, hogy márciustól májusig ott voltál, és nem írsz napot, csak a hónapokat.
Szóban persze hazudhatsz olyan dolgokról, hogy te azért akarsz ott dolgozni, mert ez gyerekkori álmod, ez szinte el is várt hazugság. De konkrét, ellenőrizhető dolgokban inkább mondj igazat, mert ellenőrzik tényleg.
6-os jól írta, dátumokon szoktak hazudni az emberek inkább, de ott is keveset, meg max ha sok munkahelyed volt. Vagy volt, ahonnan túl gyorsan eljöttél és nem akarod valahol azzal kezdeni, hogy mekkora barom volt az előző főnököd (ami ugye sose jó kezdés egy új munkahelyen!), akkor inkább kihagyod az önéletrajzodból.
Nem garantált, hogy kérni fogják, de nagyon pórul járhatsz iylen hazugsággal, szóval semmiképp sem érdemes!
#8:
Te meg is érdemled, hogy a híd alatt végezd.
1.bolti eladósként sehol nem kérték eddig..:D
pedig nekem csak tanúsítványom van, tehát buktam egy tantárgyat ha van tapasztaltod azt nézik igazán ehhez nem igen kell érettségi..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!