Mennyiszer hagytad, hogy megalázzanak, mire ki tudtál lépni egy helyzetből?

Sajnos a bántalmazás sokszor erről szól, hogy a mobbing miatt olyan lelkiállapotba kerül az ember, ami már valóban mentális sérülés és ilyenkor persze ezt ki lehet használni ellene, mintha vele lenne baj. Ez igaz bántalmazó kapcsolatban is, főnök-beosztott vagy beosztott-beosztott viszonyban, illetve iskolában is.

Az iskolásokat nagyon sajnálom, mert ilyenkor a szülőnek kéne közbelépni. Van olyan, amikor annyira antiszoc valaki, hogy mindenhol ugyanazokkal a problémákkal fogja szembetalálni magát, de igenis van olyan, amikor az adott iskolai közeg nem megfelelő annak a gyereknek és egy másik közegbe teljesen beleillene és ilyenkor nagyon fontos lenne az iskolaváltás.

Én általános iskolában 6-7. osztálytól kezdve nagyon rosszul éreztem magam, mert lassabban fejlődtem a többi lánynál, nagyon erős szódásszifon szemüveget hordtam, csálék voltak a fogaim, rettenetesen sovány voltam és emiatt a fiúk állandóan csúfoltak. Volt, hogy fizikailag is bántottak, kaptam egy hatalmas ütést a fejemre csak úgy vagy csak kórusban röhögtek rajtam, hogy elvisz a szél, vérszegény vagyok, stb.

Eljutottam odáig, hogy már az iskolába menet, ahogy közeledtem a bejárathoz, ha állt ott néhány osztálytársam, elvörösödtem, csupa könny lett a szemem és remegtem. A körmömet rágtam, a köröm körül a húst cafatokban rágtam le, csupa seb és vér volt a körmöm körülötti rész. Ha más nem, ez feltűnhetett volna a szüleimnek. Én a gyerekemet azonnal elvinném az iskolából, ha ezt látnám rajta, nem érdekelne különösebben hogy mások szerint ki a hibás.

Körülbelül 17-18 éves koromig megmaradt bennem a fóbia, ha bárki szembejött velem az utcán, elvörösödtem, csupa könny lett a szemem és remegtem, mint a kocsonya. Aztán azért az, hogy bekerültem egy normálisabb gimnáziumi közegbe, plusz egy gyülekezetbe is, sokat segített az önértékelésem helyreállításában. Nyilván ebben benne van az is, hogy lecseréltem a szódásszifont kontaktlencsére és egy kicsit kikupálódtam külsőre.