Másnak is kezd elege lenni ebből a covid helyzetből?
Undorító, hogy milyen diktatúra felé halad a világ, lassan nem lesznek emberi jogok, bekorlátozzák, manipulálják, zsarolják az embereket, minden nap megy az agymosás, ömlik a szenny a médiából, állandóan hazudoznak az aktuális helyzetről, hitegetik a népet. Másnak is feltűnt, hogy mit meg mernek tenni az emberekkel? Szépen lassan hozzászokik a társadalom ezekhez a korlátozásokhoz, elnyomáshoz, aztán egyre elborultabb dolgokat is meg lehet majd tenni az emberekkel, ami fel sem tűnik majd. Mert már hozzászoktunk. Persze ezt mind a járványra hivatkozva...
Egyre inkább totalitariánus lesz ez a világ, a normális élethez már nem lesz az embernek joga, nem lesz a rendszeren belül szabadság. Főleg az oltatlanokat fogják majd nagyon bekorlátozni minden téren. Pl.egészségügyi ellátásban nem részesülhetnek orvosi beavatkozás nélkül (teszt). De aki azt hiszi, hogy az oltás egyenlő a szabadsággal, az nézzen utána még egyszer a szabadság fogalmának.
Ti hogyan látjátok a jelenlegi helyzetet? Szerintetek is vészjósló a jövőkép?
Nem, mi meg mindig elvezzuk. A hatterhatalmak pedig gazdagodnak.
Jo nagy sotet taho vagy, de legalabb mas kontinensen rontod a levegot.
Köszönöm az eddigi válaszokat!
Elég sok dolog, amin még tavaly csak nevettek és kamunak állították az emberek, mára megdőlt és a valóság része már.
#13, én is ugyanígy láttam a dolgokat idáig: nem túl fényes jövő várt eddig sem az emberiségre, a Földre és élővilágára, de most így ez a helyzet olaj volt a tűzre csak. Egyre élhetetlenebb lesz ez a világ és komolyan nem értem mi járhat annak a fejében, aki a mostani helyzet fényében még gyereket csinál. Mert már egyre valószínűbb, hogy nagyon sz@r jövője lesz a következő generációnak. Nézzük csak meg hová tart a világ... Persze a sablonszöveg jöhetne itt is, hogy de hát milyen szép az élet, meg kell látni a pozitív dolgokat, stb. - de a negatív elnyom mindent, senki sem akar majd ilyen módon élni (vagy még rosszabbul), mint most gondolom, csak aki egyetért a hatalom döntéseivel. Senki sem akar majd a jövőben egy ilyen diktatúra kontrollja alatt élni, úgy ugrálni, ahogy a kormány fütyül. Amit meg az emberiség maga után hagy, arról nem is beszélve: a légkör már szét van cse$*ve, telehordtunk szeméttel mindent, szennyezett sok helyen az élelmiszer, az ivóvíz, vagy épp hiány van belőlük a túlnépesedés miatt. Még a halakban is műanyag van vagy higanyszennyezettek mondjuk, katasztrofális körülmények, de még sokan mindig nem vették észre, hogy mekkora a baj. Az egyre szélsőségesebb időjárásról már nem is beszélve. Ezek globális problémák, amiket nem fogunk tudni megoldani, ha így folytatjuk. Hisz a haszon, a kényelem oltárán mindent feláldozunk és csak továb pusztítjuk a környezetet magunk körül. A hányinger kerülget ha erre az egészre gondolok, hogy mit művelt a mindent kizsákmányoló emberi faj.
Én is tapasztaltam, hogy olyan 'értelmiségi' emberek hódolnak be a hatalomnak, értenek egyet a korlátozó intézkedésekkel, járulnak hozzá az egészhez, akiktől nem ezt várta volna az ember. Egyre kevesebb emberben van meg a megkérdőjelezés, gyanakvás efelé a covid helyzet felé.
Szóval ja, nekem is sok volt ebből a világból már és nem szeretnék ilyen botrányos körülmények között élni a továbbiakban.
13-as vagyok, egyetértek. Rengeteg probléma van, már csak a környezetvédelem is egy elég nagy témakör és ezeken a problémákon csak akkor lehetne segíteni valamennyit, ha az emberek felébrednének és időben nekiállnának közösen tenni valamiért, de például az olyan emberektől, akik az 1 méterre lévő kukáig nem tudnak elsétálni a szeméttel, hanem az utcán eldobják, mit várunk, milyen összefogást? Sajnos nem lesz ebből semmi. Egyesek szerint nincs klímaváltozás, pedig már igenis lehet érezni az időjáráson is.
Igen, mindig a haszon, az érdek és a kényelem az első. Észrevettem, hogy alapból jellemző a legtöbb emberre az, hogy mindent elhisznek vakon, nagyon könnyen befolyásolhatóak és manipulálhatóak, simán be lehet őket csapni, minden téren. Ha meg valaki fel akarja erre hívni a figyelmüket, ő a hülye.
Én még fiatal lennék a gyerekvállaláshoz és amúgy sem akarnék gyereket, de ha akarnék is, ha belegondolok ebbe, hogy milyen világba születne bele és hol kéne felnőnie, akkor arra a következtetésre jutok, hogy nem. Még a saját jövőmért is aggódom, mert jobb esetben olyan 60 évem még hátra van.
Nekem amúgy vannak céljaim, terveim magamra nézve, de tartok attól, hogy mi lesz velem ebben a világban, nem élhetek majd normális életet, akármit csinálok.
#9
Mert amit eddig csináltál az legális volt vagy nem buktál le. Nem csinálhatsz akármit, hisz azért vannak a törvények.
A korlátok beleívódtak a tudatba, ezért már fel se tűnik senkinek, kivéve ha új dolgok jönnek.
Kérdező: Megértem az álláspontod, de azért annyira nem kell ezt drasztikusra venni. Azért tűnik többnek a sok negatívum mert ezt tolják az arcunkba (ami ellen kellene valamit tenni tény)mindenhol. Erre áll rá az agy és jóhogy lehangolt lesz tőle az ember. Sok-sok szééép dolog van az életben,DE nem szabad szemellenződ hordani se. Ha valaki tud tenni valamit a jobb ügy érdekében akkor ne halassza el. Igyekszem én is így tenni.
A kifejtésben leírtak tavaly szeptemberben fogalmazódtak meg bennem, de akkor 1-2 kivétellel csupa lehurrogást kaptam érte. Az álláspontom nem változott, csak erősödött, #13 kommentjeivel és a Kérdezővel is teljes mértékben egyetértek.
Mindig is próbáltam pozitív maradni a jövőt illetően, de ez már egyre nehezebb. Szavakba nem tudom önteni, mennyire rossz irányba haladunk és, hogy mennyire nem értek egyet bizonyos dolgokkal. Az a szomorú, hogy nem látok pozitív változásra esélyt a közeljövőben.. de remélem ebben tévedni fogok majd.
Miről beszélsz? Már rég vége.
Miért zavar a média szennye ha átlátsz rajta?
Már rég vége?
:DDDDDDD
Még csak most kezdődik. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!