Miért érzem, hogy a környezetem miatt nem lehetek olyan, amilyen valójában lenni akarok?

23 éves vagyok. Többnyire meg van mindenem, amire jelenleg szükségem van. Párkapcsolat, egy jó albérlet, család, barátok, jó suli. Minden. Viszont úgy érzem, nem lehetek az, aki valójában lennék. Úgy érzem, hogy a környezetem mindig korlátoz valamiben.

A szüleim nem nézik jó szemmel, ha arról beszélek, hogy tetoválást szeretnék, szerintük az hülyeség és ne. Mindig leakarnak beszélni. Ugyanez a piercing is és minden olyan dolog, ami esetleg örök vagy maradandó külső változtatás lenne rajtam. (Tegyük hozzá, hogy nem a leglátványosabb helyre csináltatnám ezeket egyébként..) Kisebb plasztikai műtétre is szívesen elmennék, mert van néhány dolog rajtam, ami inkább esztétikai dolog és jó lenne megcsináltatni, de természetesen ezt is felejtsem el.

Ezen kívül ha álmodozom arról, hogy tanulnék művészeti irányban, akkor mindig azt mondják, hogy legyen előtte egy rendes szakmám is, mert az fontos és ne építsek olyanra, aminek semmi esélye.

Mindig kapom kéretlenül is a tanácsokat, hogy mennyit kellene félre raknom. Ha éppen új munkám van, akkor mindig kapom, hogy "csak óvatosan, ne dolgozz túl sokat."

Úgy érzem, felnőtt létemre, aki magát tartja el, mégsem dönthetek magam felett. Nem tudom, hogy velem van a probléma vagy tényleg mindig mindenki beleakar szólni abba, amit tenni szeretnék?

Értem, hogy van benne aggódás vagy jóindulat, de úgy érzem, a külső légkör/társaság/család/ engedélye nélkül meg se próbálhatok olyan dolgokat, amiket valóban szeretnék.

Amikor 8-10 éves voltam, orvos akartam lenni, egészen 14 éves koromig, amíg el nem döntötték helyettem, hogy teljesen más irányba fogok tanulni. Később szerettem volan rendészetet tanulni, de arra is alkalmatlannak lettem nyílvánítva, mert az nem nekem való. Ha a saját pénzemből sokat költök ruhára, akkor "minek b*szod el a pénzt" jelleggel mindig kapom az instrukciókat, hogy mit csináljak legközelebb jobban.

Úgy érzem, nem hogy nem felelek meg, de korlátoznak is.