Hogyan éltétek meg amikor kikerültetek a középiskolából és a frissen szerzett bizonyítvánnyal, szakmával elkezdtetek munkahelyet keresni?
Hamarosan vizsgázom egy OKJ-s szakmából.
Nagyon félek, hogy utána mi lesz velem.
Egyébként is nagyon visszahúzódó ember vagyok, el vagyok szokva a szociális dolgoktól.
Azt se tudom mit csináljak, eddig még nem volt munkahelyem, csak iskolába meg egy tanfolyamra jártam, 23 évesen kicsit gáznak érzem magam.
Ez lesz a második szakmám, az elsőt nagyon megutáltam, nem is szeretnék vele foglalkozni, van érettségim is, az mellett végeztem el egy nyelvtanfolyamot + ecdl-t.
A jelenleg tanult szakmámat szeretem, úgy érzem megtaláltam magam benne, csak azt nem tudom hogyan induljak el ezen az úton.
Barátaim, ismerőseim már szinte mind dolgoznak, építik az életüket (legalábbis nekem nagyon úgy tűnik) én meg csak toporzékolok egyhelyben.
Kaptam is már egy két megjegyzést, célzást ami nagyon rosszul esett.
Nem szoktam panaszkodni, ezért nem is tudják, hogy mennyi évet csesztem el az előző szakmámra, közben a családi életem is borzalmas volt... ( alkesz apa, válás, stb).
Viszont most jön el az a pont amikor egy nagy lépés elött állok, hogy munkahelyet találjak.
Az iskolában a tanáraim eddig nagyon elégedettnek tűnnek velem kapcsolatban, nagyon tetszik nekik a vizsgaremekem is, többször hallottam tőlük, hogy példás, dícséretes.
(Ezt nem beképzeltségből írtam).
Olyan lehetséges, hogy vizsga után felfigyeljenek az emberre és valahogy segítsenek neki, akár egy ajánlattal, vagy ötletekkel, stb?
Érdekelne ti hogyan éltétek meg ezt az időszakot, hány évesek voltatok ekkor, hogy ment az egész dolog?
Egész nyugodtan leírhatjátok hosszabban is, vagy privátban is szívesen beszélgethetünk.
Bocsánat, ha egy kicsit hosszúra sikerült.
Előre is köszönöm a válaszokat és ha végigolvastad!
Minden szakma mellett kell gyakornoki munkát vállalni minimum
Vagy olyan Diákmunkát mert ha ezeket kihagytad nem vesznek fel tapasztalat nélkül sehova. Ha csak nem mester képzésről, esetleg emelt vizsgáról van szó ill. anyanyelvi szintű angol német etc. Nyelvtudásról.
Ha semmit nem dolgoztál mellette v a képzésed sem kért 1 év minimum 3 honap szakmai gyakorlatot akkor nagyon kínkeserves lesz állást találni ha nem kiemelkedő szakma.
Amire mindig van kereslet akár tapasztalat nélkül:
Pénzügyi szakmák bérszámfejtő, tb mügyintéző, számviteli ügyintéző könyvelő
Talán a logisztika ha perfect az angolod németed
Minden informatikai szakma kincs!
Ha informatikához nem értesz akkor kb véged ha pályakezdő vagy
Első munkahelyre elhelyezkedni nehéz. Beszokni is. Az eleje azzal meg el, hogy megtanulsz "dolgozni". Fura lesz átállni a tanulásról a meló üzemmódra, de én alig vártam, hogy megszerezzem a szakmám, és mehessek dolgozni :D
Ha újra kezdeném, talán másik szakmát választanék. De szeretek dolgozni.
22 voltam, mikor elvégeztem az utolsó szakmám.
Pénzügyi és számviteli ügyintéző, Tb ügyintéző, és mérlegképes könyvelő tanfolyamokat végeztem. Rácáfolva #1esre, nagyon nehezen kaptam meg az első munkámat a szakmába. Nálam kérték a tapasztalatot, de ugye a képzés során nem volt gyakorlati oktatásunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!