Milyen lelki fejlődésen megy keresztül az, aki “párszor” kudarcot vall a munkája során?

Szerintem összetett dolog, és sok minden befolyásolja. Személyiség, kor, élethelyzet, érzelmi esetleg anyagi állapot, valamint látásmód.

Utóbbi szerintem fontos tényező, mert nem mindegy, hogy miért vallasz kudarcot.

Amikor beléptem a munkaerő piacra bevallom nem mertem feladni semmit. A próbanapokon, vagy próbaidőn inkább kibírtam, hiába éreztem magam rosszul, és reménykedtem nem tartanak meg. Később ez változott, mert ha anyagi helyzetem engedte a rossz munkahelyet ott hagytam.

Kudarcok többször értek, de inkább erősebbé tettek, mert jobban bírom már a konfliktusokat, és az úgymond sok munkahelyre jellemző hiearchiából eredő felsőbbrendűségű cseszegetéseket. Ugyanis eljutottam arra szintre, ha tudom, hogy jól végzem a munkámat, és csak pofára megy a dolog, vagy a feltételek nem megfelelőek emiatt nem tudok teljesíteni, akkor nem veszem magamra, és szenvedek tőle, mert tudom sz*rból nem lehet várat építeni.

De persze dolgoztam olyanokkal, akikkel tulajdonképpen nem volt semmi probléma sem a munkájukkal, vagy a hozzáállásukkal, csak esetleg lassabbak voltak, illetve nem tetszett másoknak a "pofájuk", de érzékenyek voltak, és megviselte őket a nem objektív kudarc, pedig hiába kaptak pozitív megerősítést sokszor tőlem, vagy más kollégáktól, hogy az ég világon nincs velük probléma, hanem a rendszer, vagy az adott munkahely rossz.

"Milyen lelki fejlődésen megy keresztül az, aki “párszor” kudarcot vall a munkája során?"

Kudarc -> Nem működött valami, amit csinált. Volt egy célja, végrehajtott valamit, hogy beteljesítse, de nem működött -> az egyenlet amit használt, rossz volt.

Az ember, ha nem esik össze keseredettségében, javít az egyenleten, újrapróbálja, majd sikere lesz. Azt az egyenletet pedig fel tudja használni az életében, VALÓDI tudása lesz saját magáról, a képességeiről, és egy bizonyos területről, amelyben végezte a tevékenységét.

Magyarán, ha próbálok a nőkkel beszélni azért, hogy legyen egy párkapcsolatom, és mindenki elmegy tőlem, rossz az egyenlet. Aztán kutatok magamban, rájövök, hogy flegmán beszéltem akaratlanul is. Változtatok magamon, és lesz párkapcsolatom. Leegyszerűsítve. Mi történt? Megtanultam, hogy tudatosítanom kell azt, hogyan viselkedem. A figyelmem már tágabb lett, és a másik nemet is jobban megértettem: a kedves beszédet szeretik.