Anyák, ti éreztétek már magatokat szerencsétlennek, bénának más anyákhoz képest?

Én saját magamnak vagyok a riválisa. Úgy értem, sokkal jobb anya voltam, amíg nem kellett dolgoznom és nem volt gond a házasságommal. Mióta ezer más teher van rajtam és a kapcsolatomnak is annyi, már nem tudok annyi törődést adni a gyerekemnek, amennyit igényelne. Próbálok ezen változtatni, mert hiába imádom az életemnél is jobban, mondta már, hogy nem szeretem, mert nem játszok vele és eközben sírt. Nem tudok elég felszabadult lenni a játékhoz, de ez a mondata nagy pofon volt, ami helyrerakott és remélem tartósan. Szüksége van rám.

Ezen minden szülő átesik nemre való tekintet nélkül. Tetszik vagy sem, saját gyerekeinken tanuljuk meg a szülőség mibenlétét, mit ahogy a szüleink is rajtunk tanulták ezt meg. 100 éve, amikor a nagymamák még együtt éltek a családdal, és volt némi respektje a bölcsességüknek, rengeteg dolgot elmagyarázhattak, megmutathattak az ifjú anyukának, apukának. Ma már ki se nyithatják a szájukat, mert csak lenézés az osztályrészük.

Nem tudtam/tudok szoptatni,mig mas "jobb" anyak igen. De ezen mar szerencsere tultettem magam.

Persze, aztán látom, hogy a szomszéd tojik a gyerekére. Többet van nálunk mint otthon. Egész nap rá se néznek, délelőtt ovi délután szalad hozzánk és rá se néznek él e még. Oké, 5 éves, nem kell a fenekében lenni, de nem is az én feladatom fegyelmezni. Nagyon neveletlen gyerek, a szüleivel se vagyunk jóban. Hozzájuk képest biztos jó anya vagyok.

Alapvetően amúgy nem. Egyrészt magabiztos vagyok és kiegyensúlyozott, a képességeimhez mérten igyekszem mindig a legjobbat nyújtani a lányomnak, másrészt meg neki én vagyok a legjobb anyukája, minthogy más nem lehet :D Elég jó anyának érzem magam ahhoz, hogy ne mardosson a bűntudat, ha valaki valamit másként csinál, mint én, ha pedig jobbnak gondolom az ő módszerét, kipróbálom, hátha nálunk is működik. Nyilván néha vannak nekem is mélypontjaim (leginkább amikor minden egyszerre összejön), de miután azokból kimászok, utólag megnyugtatom magam, hogy másoknak is van rossz napja néha, senki sem csinálja tökéletesen, én sem csinálom tökéletesen ezt az egész szülőség-dolgot, de amit biztosan tudok, hogy számít, hogy szeressem a gyereket és ezt éreztessem is vele, azt mindig megteszem, bármi is van, és ez igenis megnyugtat. Plusz, a legnagyobb visszaigazolás maga a gyerek, látom rajta hogy ő is kiegyensúlyozott, nyugodt, boldog, ez persze a természetéből is fakadhat, de nyilván ha nem lennék számára megfelelő, akkor ez sokkal rosszabb lenne.

Igen éreztem már. Sajnos van egy seggnyaló kolléganőm aki ezerrel tolja a kölykét előre. A gyereknek mindenhol és mindenkor szerepelnie kell mert ő egy aranypicicsillag. Az én gyerekem is egy tehetséges, jóravaló, ügyes kislány, de képtelen vagyok úgymond előre lökdösni, sok lehetőség elúszik, mert esélyt sem kap a gyerekem. Emiatt sokszor car anyának érzem magam.