Jó ötlet elolvasni a pár éve írt naplómat?
A rövid sztori annyi, hogy amikor azt írtam, depressziós voltam, mert az akkori osztályom kiközösített, a tanárok ezeknek a diákoknak az oldalára álltak, itthon sem volt minden rendben, és összesen 2 ember volt, aki tartotta bennem a lelket, öngyilkosság is megfordult a fejemben (de nem fajult el tetlegességig). Nem emlékszem már konkrét dolgokra, de biztos, hogy rengeteg olyat írtam bele, amit most esetleg gáznak látnék (pláne, hogy szerelmes is voltam akkor). Azóta eltelt 4.5 év, a személyiségem 180 fokos fordulatot vett. Egy jó osztályban vagyok, jó tanárokkal, a szociális életem nagyon jó, az életvitelemet, a gondolkodásmódomat nem csak egyenesbe hoztam, hanem bőven túl is szárnyaltam (mint amit gondoltam, hogy mire vagyok képes).
Félreértés elkerülése végett, ez nem egy egofröccs, vagy f*szméregetés (bár lány vagyok :D), hogy nekem milyen nagyon jó életem van. Természetesen most is vannak nehéz helyzetek (a vírustól függetlenül is). Szóval csak egy minél pontosabb képet szerettem volna alkotni a folyamatról.
A napló így is vagy a tűzben vagy egy iratmegsemmisítőben végezné, kérdés, hogy mennyire jó ötlet elolvasnom? Mert nem tudom, hogy hogy reagálnék rá. Például annyira szégyellném az akkori énemet, szembesülnék vele, hogy milyen voltam akkor, és ez esetleg lehúzna engem (a saját szememben). Vagy pl. tudnék tanulni belőle, és felhasználni majd a későbbiekben, vagy segíthetne elengedni az akkor történt dolgokat, amik lehet hogy még tudat alatt bántanak.
18L
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza:Nem értek egyet azzal, hogy tűzre kellene vetni. Sok év múlva is egy remek emlékeztető lesz, hogy milyen mélypontokat éltél meg egykor, és ezekből erőt meríthetsz, hogy az aktuális problémáidat könnyebben legyűrd.
Nekem is volt egy hosszú, depresszív időszakom gimisként, körzőheggyel vagdostam magam és hozzád hasonlóan, szintén kacérkodtam az öngyilkosság gondolatával. Tettlegességig én se jutottam el, viszont írtam 4-5 személyre szabott búcsúlevelet a családomnak és néhány ismerősömnek, akik abban az időben fontos szerepet játszottak az életemben.
Akkoriban nagyon őszinte gondolatokat, érzéseket vetettem papírra, kicsit még jól is esett, hogy kiírhattam magamból mindent. Talán ez is segíthetett abban, hogy végül túljutottam ezen a perióduson. Mert igenis túljutottam, és amikor már később, idősebb és boldogabb fejjel visszaolvastam ezeket a leveleket... hát az nekem nagyon kellemetlen volt.
Hihetetlennek éreztem, hogy ma már milyen jelentéktelennek tűnő dolgokat éltem meg a világ drámájaként, alig pár éve.
De ugyanakkor egy remek emlékeztetőül is szolgált, hogy honnan indultam, és, hogy lám, azok az érzelmek, amik miatt egykor még az életemet is eldobtam volna, később már jelentéktelenné évültek a szememben. Csupán elég időt kellett adnom nekik, és dolgoznom azért, hogy túljussak rajtuk.
Ezért nem semmisítettem meg a leveleket. Nem akartam úgy tenni, mintha ez a nehéz időszak nem létezett volna az életemben. Nehéz időszakok mindig lesznek, és ezek a búcsúlevelek jól mutatják, hogy ezek csak apró állomások a hosszú életünk során, amiken túl lehet jutni.
Szerintem neked is így kellene viszonyulnod a naplódhoz.
Köszönöm a válaszokat! (Ettől függetlenül, ha valaki még erre téved, és van gondolata, írja le bátran).
Amit kérni szeretnék: ez egy elméleti kérdés, itt nincs jó vagy rossz válasz. Légyszives, ne pontozzátok le azt, aki esetleg az ellentétes véleményen áll :)
Mindenki érveit megértem, és elfogadom. Viszont a napló megsemmisítése fix - számomra az nem érték, hanem egy olyan füzet, amibe minden mocsok belekerült, amit átéltem, minden megalázás, minden fajó pont, meg a szerelmes hülyeségeim.
Örülök, hogyha másoknak segített a visszaolvasása :)
Jelenleg még mindig nem tudom eldönteni, mi legyen, de nyárig ráérek még.
válasza:Minden naplómat elégetem általában és igyekszem megszabadulni a múltam fizikai emlékeitől. (Iskolai bántalmazások és rossz kapcsolatok alatti, hosszú depressziós évek anyagaitól váltam meg és felszabadító érzés volt.)
A napló írás nálam sokszor mentális szemétlerakóként működik és nem szeretném ezt a mocskot megőrizni, magam körül tudni. És nem szeretném, hogy valaki megtalálja és így gondoljon rám, a szenvedésemre és gyűlöletemre emlékezzen.
Ez nem gátol meg az önreflexióban és fejlődésben. Pl ha a régi kedvenc filmjeim, sorozataim, zenéim előveszem, eszembe jutnak róluk a régi érzéseim. Látom az akkori mentális állapotom.
Felesleges önkínzásnak tartom a fájdalmas sorok újra olvasását. (De van olyan barátnőm, aki megőrzi a naplóját, újra olvassa, mégis ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra. Így ennek nem látom értelmét.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!