Mitől van az, hogy a délnyugat Magyarországon (főleg Baranya, Somogy megyében) élő romák sokkal jobban beilleszkedtek a többségi társadalomba, mint az északkeleti országrészben élők?
Munkámból adódóan sokat járom az országot, és azt tapasztalom, hogy az ország délnyugati részén élő romák sokkal jobban beilleszkedtek a magyar társadalomba, mint az ország északkeleti részein élők.
Jó néhány baranyai, somogyi cigány emberrel szinte baráti kapcsolatot is kialakítottam, normálisan beszéltek hozzám, ráadásul tanult emberek voltak(sokuk érettségivel rendelkezett, szakmát is szereztek), és bár sokan szegénynek számítottak, de úgy- ahogy rendben tartották a portájukat, dolgoztak, és a gyerekeik is szakmát tanultak. Az egyik partnercég telephelyén dolgoztak romák, és a vezetőség meg volt elégedve a munkájukkal. Emellett semmilyen atrocitás nem ért engem, amikor azokban a szegény falvakban jártam. A helyiek között sem volt ellenséges a hangulat.
Ezzel szemben sok borsodi, szabolcsi településen hallom a helyiektől, hogy igencsak rossz a hangulat, nincs semmi összefogás a helyiek között, a cigány gyerekek alig fejezik be az iskolát, mert hamar elhagyják az iskolát, sokan irtózatos nyomorban élnek. Meg úgy a közbiztonság sem volt olyan elfogadható szinten, mint a délnyugat magyarországi falvakban. Pedig sok délnyugati országrészben megtalálható településen is nagy a nyomor.
Miért szakadt szét ennyire a cigányság a magyar társadalomba való beilleszkedése Magyarországon?
Van ennek valami oka?
Ezt alátámasztották felmérésekkel is. Olvastam egy ún. "vetőmag-akcióról", amikor baranyai és borsodi romáknak osztottak szét vetőmagokat, és ellátták őket földművelési útmutatással.
Baranyában egészen jó eredmények voltak, sokan elvetették a magukat, művelték a földet, ami termést hozott. Borsodban azonban nem voltak ilyen kedvezőek a tapasztalatok, sokkal kisebb arányban éltek az ottaniak a lehetőséggel.
Valószínűleg más népcsoportok teszik ki a két régió cigányságát, és ez okozza a különbséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!