Valószínűleg soha nem lesz olyan felhötlen élet, mint a járvány előtti időszak volt. Ebben nagyban közrejátszik a katasztrofális válság, amivel szembenállunk. Hasonló, de lehet rosszabb lesz, mint 1945-ben, vagy 1929-ben. Nagyon sokan lecsúsznak a középkategóriából mélyszegénységbe.
Na meg a járvány sok mindent megmutatott. Megmutatta, hogy az egészség mindennél fontosabb és a betegségek nagy része úgy terjed, hogy egymás hegyén-hátán nyomorognak az emberek, mint a heringek. Nem törődnek a higiéniával, vagy elaludják azt, vagy pedig nem jut el az agyukig, hogy nem kéne inni az üvegből a másik után. Na ezeknek innentől vége, de legalább mindenféleképpen keményebben fogják korlátozni, nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyet egy másik vírussal, ami ugyanúgy bármikor és bárhol felbukkanhat, netalántán rosszabb lesz, mint a jelenlegi.
Tehát lényegében: kevesebb hardcore házibuli lesz, kevesebb kapacitású fesztiválok (az is lehet, hogy sokakat betiltanak), kevesebb mocsok és több higiénia belterekben.
Na de a legnagyobb pozitivitás az egészben: Odafigyelnek, hogy végre ne menjen közösségbe az aki beteg. Végre nem lesz körfertőzés influenzával iskolákban vagy munkahelyeken és nem dolgoztatják halálra a beteg embereket. Emellett a home office is elterjedtebb lesz. Akár hibrid hetek lesznek egyes helyeken.
#3,4
Lehet, csak akiknek a lezárások előtt nem voltak barátai, párja, most egy ideig biztosan lesz egyik sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!