Mit tennétek ilyen szituációban? Beletörődés vagy mindent egy lapra?
Hosszú leszek, szóval már azt megköszönöm ha végigolvasod.
Több éve kínoz a pánikbetegség, az utóbbi egy év pedig már szabályos rémálom volt. Rosszul vagyok minden nap. Nagyon rosszul. A szédülésem olyan szinteket ér el, mint egy részegé (sose voltam részeg, de kábé így képzelem el), még fekve sem bírom ki, annyira rossz. Hogy mitől biztos hogy pánik? Mert ha lekötöm magam általában jobb lesz, és az orvosom szerint ha más jellegű komoly bajom lenne, már nem is élhetnék ennyi idő után. És mégis van hogy jobb, hogy utána megint rosszabb legyen. És ez megy hónapok, de már inkább évek óta.
Itthonról szinte kimozdulni sem tudok. Én, aki 4 évet úgy jártam gimibe, majd még két évet egyetemre, hogy minden áldott nap keltem reggel 5-kor, 6-kor buszra fel és cirka 40 km-t utaztam mire a suliba értem. És akkor ez teljesen természetes volt. Most meg rettegés és komoly kihívás letekerni biciklivel vagy gyalog elsétálni az utca végéig.
Szóval testileg is rémálom, egyszerűen borzalmas. Szó szerint szenvedés.
De ami talán még ennél is rosszabb, az a lelki része. Tönkrement az életem. Semmit nem tudok csinálni ami régen természetes volt, odalett a társasági életem, az emberi kapcsolataim, a reményeim egy párkapcsolatra, odalett a hobbim, az utazgatás és ritka autók "vadászata", és ami talán még rosszabb, odalettek az álmaim, a jövőm.
Évekig terveztem, tanultam, hogy ha végzek az egyetemen akkor a nyelvtudásommal kimenjek Amerikába, hogy adjak egy esélyt magamnak arra hogy beteljesüljön az álmom, amit nem fejtek ki mert úgyis idiótának néznétek (igen tisztában vagyok vele hogy nagyon kevés lett volna rá az esély, de ha meg sem próbálom...) Majdnem szín ötösre érettségiztem, már gimiben felsőfokú angol nyelvvizsgát tettem, azonnal mentem egyetemre, csak azért hogy ember lehessen belőlem, aki talán elér valamit az életben és boldog legyen, erre bejön ez és most olyan szinten vagyok mint egy csecsemő, anyáméknak kell ellátnia 24 évesen, mert se tanulni, se dolgozni, de még a házból kilépni se tudok. És nincs esély az álmaimra, nincs esély kapcsolatra, nincs esély rá hogy egyáltalán boldog legyek és élvezzek bármit is az életből. Olyan szinten fáj ez, olyan szinten elszomorító és dühítő, hogy arra szavaim nincsenek.
Ma ugye megint szédülök, immár két napja (az előző éjszakám inkább le se írom, fél háromkor keresztrejtvényt kellett fejtenem mert olyan rosszul voltam hogy nem tudtam aludni), délután már úgy bedühödtem, hogy felültem a szobakerékpárra és olyan erővel tekertem végig 20 percet hogy azt hittem szétmegy alattam, hiába szédültem, nem érdekelt. Unom már hogy ez a mocsok irányít.
Valamit tennem kell, de nem tudom ebből ilyen szinten, ezek után van-e még kiút. Ilyen rossz állapotban ti mit tennétek? Elfogadnátok hogy ez a sorsotok és elvegetálnátok amíg éltek, keresve az apróságokat amiknek még lehet örülni, tudva hogy oda az élet jobbik fele, vagy pedig úgy lennétek vele hogy "innentől leszarom mi lesz, ha megdöglök is, mindent egy lapra", és olyan keményen szembemennétek ezzel, amennyire lehet, akkor is ha esetleg még rosszabb lesz mint most?
Mit tennétek ha az én helyemben lennétek? Nincs rossz válasz.
Kivizsgálták a szédülésed okát?
Elég felelőtlen dolog volna szélsőséges dolgokat tanácsolni egy névtelen fórumon.
A helyedben, ha tehetném, pszichoterápiával indítanék - de ami biztos, hogy sohasem törődnék bele, hogy nem lehet jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!