Mi lenne a leghelyesebb cselekedet ebben a helyzetben?

Szóval egy hét múlva kezdődik az iskola és ellenben azzal, hogy fél éves "szünetet" kaptunk, most kezdtem el igazán azt érezni, hogy élem. Végülis júniusig nyilván ki sem mozdultunk nagyon hisz minden zárva volt. Utána júliusig eseménymentes napok voltak, aztán utána volt egy nyaralás, az jó volt. Ezt követően megint semmi és most tartunk ott, hogy sokat kimozdulunk itthonról, elmegyünk ide-oda, utazgatunk családlátogatás van és most tartok ott, hogy élvezem és ha arra gondolok, hogy vissza kell menni az iskolába, előre rosszul vagyok. Tehát szeretek utazgatni, szabad lenni (akár céltalanul, csak ne itthon kelljen ülni :D)

Nyilván ennek vannak egyéb okai is, mert az osztályomat utálom, mindenki egymás ellen fordult és mutogat egymásra, abszolút nem alkotunk jó társaságot. Az egész sulin belül a legrosszabb a mi osztályunk. A másik az, hogy érettségizem és ha belegondolok, hogy ebben az évben kellesz a legkeményebben tanulnom, teljesen beleborzongok. Úgy érzem teljesen kiégtem ettől és elképzelhetetlennek tartom, hogy újra könyvet vegyek magam elé. A következő dolog a szalagavató, lámpalázas vagyok, egyenesen kikészülök attól, hogy ha szerepelnem kell emberek előtt. Az utolsó dolog pedig ami a legmélyebb nyomot hagy bennem az az, hogy kitartottam egy bizonyos szak mellett, egész végig hajthatatlanul azt akartam űzni, viszont seggelős, rengeteget kell tanulni, erős csapatmunkát igényel amibe sose tudtam kibontakozni, mert mindig én voltam az aki csak állt mint egy f**z és nézte a többit aki dolgozik és világ életemben csendes, visszahúzódó voltam. Teljesen azt érzem egyre inkább, hogy nem illik a személyiségemhez illetve tanulni sincs már kedvem. De mégis vannak olyan pillanataim amikor meg azt érzem, hogy csak azt szeretném csinálni. De nem vagyok biztos benne, hogy nekem ez összejönne.

Van egy másik tevékenység ami nagyon közel áll a szívemhez és sose tudnék neki nemet mondani, az a vezetés. Konkrétan annyira lázba hoz, hogy ha felhívnak, hogy vigyem el a nagyszüleimet a szomszéd városba bevásárolni akkor annyira izgatott vagyok, hogy alig bírok este elaludni és amikor beülök a kocsiba és beindítom a motort, úgy érzem, hogy a szívem teljesen "belebizsereg" és azt érzem, hogy én csak a vasnak és az útnak születtem. :D Imádom minden pillanatát és azt érzem, hogy minden nap betudnék újra ülni és reggeltől estig vezetni.

Szóval nagy dilemmában vagyok. Felhozódott már többféle alternatíva a taxistól a nemzetközi árufuvarozóig de szüleim minden ilyen szakmát elítélnek és megtiltották, hogy egyenesen ilyenekbe belevágjak. Mindenképpen elvárnak tőlem egy tisztességes szakmát és aztán utána leszek úgymond "szabad".

Tehát most jelenleg úgy állok hozzá, hogy belevágok ebbe a szakmába amitől így utólag kicsit eltántorodtam és megpróbálom megszeretni :D Ja egyébként kórházi ápolói szakmát néztem ki. De csak az ember életek motiválnak egyedül. Ha belegondolok mennyit kell tanulni miatta teljesen elbizonytalanodok.

Az a baj, hogy félek odalépni a családom elé és azt mondani, hogy b**zódjanak meg én sofőr leszek. Egyszer felhoztam, akkor két napon keresztül kiabáltak velem pedig akkor finoman fogalmaztam.

Mit tanácsoltok? Mit tegyek? Ti mit tennétek a helyemben?

Köszönöm szépen a válaszokat előre!