Hogyan vehetném le magamról anyám “átkát” mostmár minél hamarabb?

Igyekszem röviden összefoglalni, tudom hogy felnőtt ember vagyok és nem mutogathatok örökké visszafelé.

Egész gyerekkoromban anyám “mantráit” hallgattam, részben hogy tanuljak sokat mert abban jó vagyok, az a dolgom, stb; részben (és ezzel van bajom) azt, hogy max csak az eszemből fogok megélni, kövér vagyok, kétkezi munkához teljesen ügyetlen, és nekem nehogy valaha az életben jogosítványom legyen mert ott fogok meghalni. Nyilván ennek megfelelően sem anyagilag sem szavakkal/ ráutaló magatartással nem támogatta hogy letegyem a jogosítványt. Munkába álltam, amihez nagyon kellene már, félreteszegettem, vettem kb 45 órát. Az oktatóm szerint ügyes vagyok, szépen parkolok, tudok mindent, ezért is mentünk el vizsgázni, immáron másodszor. Valahogy azonban a vizsga napján mintha egészen sejtszintről jönne az üzenet, hogy “nehogy nekem jogsim legyen”, így olyan banális dolgokat elrontok, hogy nyilván meg is vágnak. Mintha egy tonnás lánc lenne a bokámon, és valami kis ördög suttogná, nehogy meglegyen a jogsi mert jaj mi lesz akkor. Ezt egyébként így fejben ma raktam össze, a második bukásom után.

Mit lehet ezzel kezdeni, hogyan tudnám gyökerestül kitépni magamból? Szüleimmel már rég nem beszélgetek jogosítvány / autó témában, pont a korábbi hozzáállásuk miatt, de különben sem ismernék el, hogy anno ezt mondták, engem viszont teljesen felőröl már a dolog