Mit csináljak, ha félek orvoshoz menni?

Emlékszem, hogy gyerekkoromban csomószor volt olyan, hogy hazaküldtek az iskolából mert a szüleim betegen is bevittek, mert "nem a lábad fáj, el tudsz menni iskolába", "bepótolni sokkal rosszabb lenne", "kibírod", "a doktornéni rájön, ha csak sumákolsz" stb. Mindig csak akkor vittek el fogorvoshoz is, ha a sulis kötelező fogászati ellenőrzés után kaptam róla papírt, de ha én mondtam, hogy szerintem valami nem oké vagy fáj, akkor nem. Nagyon csúnya volt a bőröm, folyton kipattogzott, tiszta zsír volt, fájt és már rajtam kívül is többen javasolták a bőrgyógyászt, de ők mindig lerendezték annyival, hogy "csak kamaszodik". Egy időben féltem, hogy elkaptam valamilyen fertőzést és szerettem volna elmenni nőgyógyászhoz, de arra is az volt a válasz, hogy "ennyi idősen nem kell". Az érettségi után nem tanultam tovább rögtön és nem is dolgoztam, ez idő alatt pedig nem fizették a tb-m, mert "minek az". Sajnos két fogamat ki kellett műteni (az egyiket ciszta miatt, a másik szimplán tönkrement és a sok javítgatás után már nem tudtak vele mit csinálni), de azt sem engedték pótoltatni, mert "ah, minek, jó az úgy amíg kevesebb hiányzik mint ami van". Utána is elmondta a fogorvos, hogy mit szabad fogyasztani (pl. tejterméket nem szabadott) és az egyik után nekem elég sokáig fájt is sajnos mert gyulladt volt, ezért nehezen tudtam enni... erre anyám vajas pirítóst csinált nekem napokig, hogy az biztos jó. Mindig kövér voltam, már gyerekkoromtól kezdve és többször nekifutottam már az életmódváltásnak (már amikor ennek tudatában voltam), de mindig az lett a vége, hogy akkor anyám sütötte tonnaszámra a lángost, szaggatta a nokedlit, sütötte a sütiket stb., mintha csak azért is csinálta volna és nem ehettem mást. Többen javasolták, hogy el kellene vinni kivizsgálásra (cukorbetegség, hormonproblémák stb.), de mindig csak legyintettek rá, hogy "ah, ugyan, biztos nincsen semmi baja". Szóval mindig így álltak hozzá, és sosem vettek semmit sem komolyan. Nekem meg sokáig ez volt a normális, mert ebben nőttem fel, szóval fogalmam nem volt, hogy most mivel kell ténylegesen elmenni orvoshoz, mit kell megnézetni, mi számít egyáltalán panasznak stb. Féltem, hogy hülyének néznek vagy lecsesznek, hogy eddig miért nem voltam vagy mit gondolok. Most 21 vagyok és már picit próbálnám jobban intézni ezt, de még a mai félek (nem is vagyok hozzászokva, félek, hogy nincs is semmi bajom és mindig mindent húzok halasztok) és nagyon nehezen tudom magam rávenni, hogy elmenjek. Most ez is biztos durván hangzik, de konkrétan a gyerekorvosnál voltam utoljára még 4 évvel ezelőtt amikor a jogosítványt csináltam és kellett az orvosi alkalmassági... Fogorvoshoz merek járni egyedül. Valahogyan annyira belém nevelték ezt, hogy nem szokás orvoshoz járni, mert nincsen semmi bajod és most is mindig csak ennyit mondanak, hogy "ugyan, az semmi".