Egyetemisták, amikor a járvány miatt bezárták az egyetemeket és kollégiumokat, ezek közül mi nyomasztott leginkább titeket ebben?

Én örültem. Nálunk az egész család itthon van, amennyit csak lehet, és sokkal jobb az életminőségem, mintha be kellene járkálnom minden nap 80%-ban olyan órákra, amik csak a diák felolvasásából állnak. Igen, van pár gyakorlat, aminek a pótlása még kérdéses, de emiatt most nem aggódom. És persze, hiányoznak a barátaim, de nyáron sem vagyunk egymás s*ggében. Lesz 2 elég nehéz elméleti vizsgám, azokra viszont itthon sokkal hatékonyabban tudok tanulni (igazából, ha nem lenne ez a kényszer távoktatás, ráment volna az összes hétvége a felkészülésre + masszív éjszakázásokkal járt volna, így most ezek nélkül is menni fog)

Sajnos az én szakomon amúgy nincs távoktatás.

Engem a félévem jobban aggaszt, mert épphogy kijövök az állami keretből. Szóval ha most csúszok és nem terítik vissza ezt a félévet, az nekem majdnem egy misi lesz zsebből. Meg jelenleg nem olyan az időjárás és az állapotok, hogy tudjam élvezni a kis szünetet. Nyárra a jó melegben voltak terveim, örültem, hogy korán végzek a vizsgáimmal, mivel csak egy lesz, de ez így nem fog bekövetkezni... Szar az egész.

A barátaim többsége nem az egyetemről való, kolis pedig nem vagyok, így ez annyira nem befolyásol. Sajnos vagy sem, aki akar, az így is eljár a többiekkel jelenleg is.

Az fáj a legjobban, hogy vissza kellett jönnöm a szülői házba.

Kollégista voltam Pesten, amúgy vidéki vagyok. Egyetlenegy dolog miatt mentem Pestre egyetemre: mindenáron el akartam kerülni otthonról.

A szüleim mérgező, bántalmazó, nárcisztikus barmok (nem, nem fogok senki szemellenzős, szentfazék, törékeny pici lelke miatt máshogy fogalmazni), az önbecsülésemet és önképemet teljesen tönkrevágták, számos mentális betegséggel küzdök nap mint nap az ő neveltetésüknek “hála”.

Pesten szinte a porból építettem újra fel magam. Jó helyre és emberek közé kerültem, találtam pszichológust. Éreztem, hogy egyre jobban leszek. Mostanában tudtam igazán elkezdeni azt mondani, hogy jobban érzem magam a bőrömben - kezdtem rendbe jönni.

Aztán az egyetem bezárt, a koliból kihajítottak, kénytelen voltam “haza”jönni.

Egy hete vagyok itthon, de már úgy érzem, minden, amit felépítettem önmagamban, le lett rombolva. Egyáltalán nem álltam biztos alapokon, épp, hogy csak elkezdtem javulni.

Valószínűleg ki se nyílnak már az egyetemek őszig. Én meg egyelőre még csak felváltva zokogok és bámulok ki a fejemből, próbálva rájönni, hogyan vészeljem át minél kevesebb károsodással ezt a - úgy tűnik - fél évet.

Valószínűleg sehogy. A cél inkább az, hogy ne legyek szarabbul, mint most ősszel voltam (bár már ennek se látom sok esélyét), és hogy szeptemberben kezdhessem újra, elölről; remélhetőleg most már megszakítások nélkül, hogy helyre jöjjek annyira stabilan, hogy ne vágjon haza egy esetleges másik, a mostanihoz hasonló eset.

Nem mintha valaha terveznék visszajönni, miután ez rendeződött.

Nem mintha most ősszel terveztem volna..