Hogyan élitek meg most a koronavírus-időszak miatti változásokat?

Én megértem az összes intézkedést, amit hoztak, bár nekem is több ponton fáj.

- extrovertáltként kényelmetlen mindig itthon, bár feltalálom magam: könyv, film, takarítás, itthoni edzés

- eddig is sokat home officeoztam, de most egyáltalán nem járok be szocializálódni sem az irodába

- nem járhatok edzőterembe, ami nagyon-nagyon fáj. :D De érthető, hogy bezár.

- nem tudok elmenni vérvételre, sem orvoshoz: ez is igencsak fáj, mert illő volna már. Oké, nem sürgős, de mostanra volt pont betervezve. Ennek most lőttek bizonytalan ideig, pedig hormonális gondjaim vannak

- elmaradtak koncertek, amelyekre el akartam menni

- van megvásárolt repjegyem májusra (ebből talán még lehet is valami, de én lemondtam róla, hogy ne legyen csalódás)

Nálunk ma derült ki, hogy pénteken felszolgálnom kellene az étteremben. (több különféle üzletet visznek a főnökeim ugyanazon céggel, én pultos vagyok az egyik kávézójukban)

Természetesen nemet mondtam, féltem az idősebb, beteg családtagjaimat, akikkel napi szinten érintkezem, mert velük élek, illetve kéthetes vesztegzárba vonultatom magamat meg az egész háznépet is. Jobb félni mint megijedni. Most munkanélküli lettem, úgyhogy több időt is tölthetek itthon...

Ha nem lennék egy házba zárva azzal az emberrel, akivel legutoljára lennék szívesen egybezárva (apám), akkor biztosan élvezném, így sajnos nem. Készülgetek, hogy amint lehet, el tudjak költözni itthonról, ha már egyáltalán ki lehet menni.

Sétálgatni eljárok, de ha látok embereket szembejönni, akkor befordulok a következő mellékutcán. RENGETEGEN kint vannak. Csak a 15 perces kutyasétáltatás alatt 20-25 embert láttam az utcán sétálgatni, futni, ami kisvároshoz képest sok.

A híreket folyamatosan követem, én is egyetemista vagyok, kíváncsi vagyok, milyen lesz a távoktatás. Remélem ezek után a Moodle oldalra tolják fel az anyagokat, hogy egy helyen legyen minden, ahelyett, hogy 10 külön emailben küldik el az anyagot, mert túl nagy a fájl mérete, és nem engedi egy emailben elküldeni.

Megértem az intézkedéseket, de nyilván nem örülök nekik.

Bizonyos óvintézkedéseket megértem, hogy tartani kell. Én magam sem mentem haza vidékre, mert kicsit betegnek éreztem magam (mint hetek óta szinte mindenki, ahogy miden évben influenzás időszak idején) és nem akarom megfertőzni a szüleim, nagyszülőm. Vagy nem viszek Oszkárral embereket a kocsimban.

Viszont ez a "jajj ki ne menj az utcára mert elkap a korona vírus" dolog már kicsit túl van tolva. Már csak azért is, mert eddig a fertőzések 99%-át sorbanállás, tömegközlekedés közben szedem össze és nem a nyílt utcán.

Egyszerre dühít és megijeszt.

Dühít, mert a költözésem óta kábé csak mostanra tudtam olyan életet kialakítani magam körül, hogy komfortosan érezzem magam, és tele legyek tervekkel egész évre, erre emiatt a rohadt vírus miatt, pont most áll meg az élet minden téren.

Másrészről pedig igen, megijeszt ez az egész. Az eddigi 26 évem során nem volt még olyan globális probléma, ami ennyire megbolygatta volna az eddig megszokott életünket, és félek, hogy ez később hová fajulhat még, ha rosszabbodik a helyzet.

26/F

Amúgy ha sorban nézem:

- Imádok túrázni, teljesítménytúrázni. Az összeset lemondták, pedig eddig minden héten voltam.

- Autósportokat szintén lemondták, akár TV akár Hungaroring.

- Múzeumok, utazások kuka.

- Még a kondi is bezárt.

Összességében pont olyan időszakomban vagyok, amikor igénylem a pörgést, programokat, új emberekre vágyom. Túl vagyok egy szerelmi csalódáson is, nem a világvége, de pont most nem kellene "begubóznom".

Remlélem nem lesz "otthon ülős" karantén. Anyámékkal 1 napot nem bírok ki, egyszerűen megőrülök. De a mostani albérletem is csak arra való, hogy legyen hol aludjak, zajong a szomszéd, szűkös, plusz a lakótársam mellett is megőrülök.

Na meg vicces, hogy az élet nem áll meg, mindenki elmegy bevásárol, dolgozik, stb. Közben meg túra csoportokban mindenkit lehordanak a sárga földig ha feltesz egy kérdést, hova lehetne menni túrázni, kirándulni mintha ő hozná el az apokalipszist azzal, hogy kimegy egy erdőbe.

Rosszul,munkanélküli vagyok tartalékai már nincsenek,pont a héten kezdtem volna el dolgozni sofőrként,végre vezethettem volna és világot is láthattam volna én erre születtem erre jön ez a vírus ami romba dönti az álmomat,vasárnap éjszaka jeleztek hogy a mai nap nem kell menni és még körülbelül jó esetben ez lesz 2 hétig rosszabb esetben ki tudja meddig? így most kereshetek egy másik melót a környéken amit tuti gyűlölni fogok, nem bírom ezt az egy helyben ácsorgást és azt sem hogy minden áldott nap ugyan oda abban az időbe járjak be,csináltam már ilyen munkát depresszióba esek tőle, szerencsére vannak szülők akik támogatni tudnak engem, mondjuk drága édesanyám és kedves nővérem azzal nyaggat engem hogy jelentkezzek akkor másik munkahelyre, az sem zavarja őket ha újra be depizek csak menjek el dolgozni, mai nap annyi állás ajánlat után érdeklődtem hogy már ki vagyok, valahogyan csak ki bírom ezt a 2 hetet szerencsére nem messze lakom az erdőtől így el megyek kirándulni legalább ott ki tudok kapcsolni és el feledkeztem erről a vírusról.

22F

Introvertáltként és lassú életet kedvelőként ha csak magukat a mostani napokat nézem, nagyon jól jönnek. Sőt, jobban kellett, mint az oxigén.

Főállásban dolgozom, mellékállásban tanulok. Túl sok volt emberből, rohanásból, alváshiányból.

Jól esik most, hogy nem kell emberek között lennem és konkrétan nem tudom, melyik hobbimhoz kapjak - bár jövő héttől sajnos beindul a távoktatás. Már ahogy, persze.

Tegnap írtam, színezőztem, főztem, futottam, ma írtam, olvastam, főztem. Erre normál esetben mind-mind nincs időm.

Szívesen járok ki futni, de nem használok hozzá tömegközlekedést. Csak a szabadban vagyok. Bármelyik pillanatban bevezethetik a részleges kijárási tilalmat, a felelőtlen emberek miatt megértem, de kicsit fájni fog.

A gazdasági hatások miatt viszont konkrétan rettegek, most 2 órája sírok, azért nem alszom még. A szakmámban valószínűleg sohasem fogok tudni elhelyezkedni, tartalékom csupán 3 hónapra van.