Ti mit csinálnátok a helyemben?
Sziasztok!
Egy másodéves HR szakos egyetemista vagyok.
Azért jelentkeztem erre a szakra, mert azt hittem ez egy humánabb szak,egy jó egyetemen,tapasztalt tanárokkal.
Ehhez képest már két hét után nagyot csalódtam (tudom ezt majdnem minden egyetemista átéli).
Először is rengeteg reál tantárgyunk van.Pár hónap alatt meggyűlöltem az egyetemet,a felkészületlen (konkrétan órát nem megtartó) oktatókat és a nagyképű társaságot,az egész felsőbbrendűségi hangulatot.Sajnos a tantárgyak közül sem tetszett eddig csak 1 az is teljesen mással foglalkozik,mint amit az én egyetememen oktatnak.Ha őszinte vagyok nem is mennek igazából a vizsgák,még felkészítővel sem.Tavaly ilyenkor,az első félév után nagyon mélypontra kerültem és mindennap hányingerrel,gyomorgörccsel keltem,nem tudtam enni,aludni... semmit sem csinálni.Anyukám ekkor nem engedte,hogy otthagyjam,hiszen “az első év a legnehezebb”.(Szerinte)
De sajnos ez a “szorongás”(?) nem lett jobb,hanem inkább rosszabb,mivel most már a legkisebb stresszre,akár izgalomra is rosszul reagálok és még attól is félek hogy találkozzak valakivel,nehogy rosszul legyek.Nyáron 1 hónap alatt 6 kilót fogytam mert nem tudtam enni.(És akkor nem volt egyetem,vizsga).
Egyszerűen hiába vagyok félúton,úgy érzem nem bírom már ezt,ha nem váltok egyetemet belebetegszem.
Eddig az tartotta bennem a lelket, hogy megcsinálom és mesteren valami tök más szakot kezdek el és nem kell többet ezzel foglalkoznom.
Ti mit csinálnátok a helyemben?
Hogyan mondjam el anyámnak,akivel amúgy baráti a kapcsolatom,de ilyen egészségügyi/egyetemi dolgokkal kapcsolatban nem tudunk beszélni?
válasza:Így, ilyen őszintén. Felfedve az érzéseidet.
Bátorság, anyukád biztosan szeret.
válasza: válasza:Bizony, a HR tényleg extrém reálos. YouTube-on egy lány is ott kezdte, de végül ő is pont emiatt hagyta ott.
Ha úgy érzed, hogy ez a szak egyáltalán nem a te pályád, és ezt már a tested is egyértelműen jelzi neked, akkor bátran engedd el, válts és ne gyötörd tovább magad!
Nem érdemes azért őrlődni, hogy a végére egy megkeseredett idegroncs legyél, és kockáztatod vele az egészségedet, főleg ha bármi másban jóval több sikerélményed lenne.
Ezt a szüleidnek is látni kéne. És hiába kötik az ebet a karóhoz, ha ezzel az egésszel csak az idődet vesztegeted.
Először lehet, hogy nehéz lesz feldolgozni nekik, hiszen ők valószínűleg nem jártak még hasonló cipőben, de idővel be fogják látni, hogy igazad van és ez tényleg szükséges lépés.
Velem is volt anno hasonló helyzet. Egy bizonyos intézményben befejeztem az első évemet. A szakomat imádtam, de bizonyos tanárokat a hátam közepébe sem kívántam. A következő évem előtti égész augusztusom úgy telt, hogy alig bírtam nyelni, napi szinten rettegtem, számoltam a napokat, hogy mennyi szabad időm van még, mielőtt ismét belépek a “pokolba”. Elkezdődött az év... brutális kínzásként éltem meg. Lebetegedtem, és fél évig gyógyultam belőle.
Azóta természetesen ott hagytam az intézményt. Most keresem az új lehetőséget, a minőségi, lelkiismeretes közeget és oktatókat a továbbra is változatlan célomhoz, szenvedélyemhez.
És bár még nem teljes az én képem se, de lelkileg, egészségügyileg egy áldás az az állapot, amiben jelenleg vagyok a múlt évhez képest.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!