Van olyan ember, akivel legszívesebben szóba se állnál, de muszáj, mert a rokonod/munkatársad/szomszédod, stb?

Van

Szinte az összes ismerősömmel így vagyok.

Olyan, akivel "muszáj" szóba állni, legfeljebb munkahelyen lehet, rokon, szomszéd esetében nem megyek bele ilyen helyzetbe, elkerülöm, nem beszélek vele.

Van.

Van.

Van, munkatárs. Már akkor ökölbe szorul a kezem, amikor meghallom a hangját. Próbált velem jópofizni, de szakmai dolgokon kívül nem vagyok hajlandó egy szót se hozzá szólni. Mindenki olyat, aki iránt így éreztem, el tudtam távolítani az életemből (rokonokat beleértve), de munkahelyen nem tudom ezt szabályozni. Szerencsére a jelenlegi helyemen csak egy ilyen személy van, az bőven elég.

Munkatársam van ilyen, aki abban a tévképzetben él szegény, hogy mások vezetésére született, aztán sértődötten műbalhézik, amikor belefut abba, hogy még sem. A másik, amiért rokonlelkek vagyunk, hogy csak azt hajlandó megcsinálni, amit ő értelmesnek ítél, - a többinek ha neki is áll, nincs benne köszönet. Egyetemes hülyeségekre viszont mindig sikerül kiszorítania bármennyi időt. Attól érzi magát jól, ha forr körülötte a levegő és minden morzsába belekapaszkodik, amiről úgy véli, hogy alkalmas lehet arra, hogy alápakoljon valakinek. Alapkoncepció nála, hogy amit nem ő pottyantott a külvilágra, az nem munka! Tulajdonképpen mindegy is, hogy kinek, csak ártani tudjon! Ez az ember egy szerencsétlen lelki nyomoronc, aki olyan szinten gyűlöli az embereket, hogy szerintem otthon még önmagával is összeverekszik az előszoba tükör előtt. Önmagában sem bízik meg, nemhogy bárki másban, - 600-szor leellenőriz mindent és mindenkit, mielőtt hülyeségeket ír le. Ez van!

Nagyon-nagyon-nagyon sok ilyen van, leginkább munkatárs.

Több, mint amennyivel szóba állnék