Hogy lehettem ekkora kretén 11-15 évesen?
18 vagyok, visszaemlékezve nagyon idióta voltam. Menőnek hittem, hogy kötekszem a tanárokkal, dobálózom órán, visítok az utcán a barátnőimmel, visítok a folyosón, hangosan beszéltünk a falunapi buliról direkt, hogy mindenki hallja,milyen jól éreztük magunkat. beszólogattam óra közben minden hülyeséget, hogy rám figyeljenek és szórakoztassam a többieket.ugráltunk a padon. köszöntünk a tóhoz/boltba, merthogy mennyire kemények vagyunk már. Nem jöttem rá, hogy tetszik valaki és így nem mondtam el neki, pedig nagyon helyes fiú volt. Kötelező sporton a fiúk bejöttek a lányöltözőbe és üvegeztünk. Szellemet idézünk a teremben. Szellemet idézünk az öltözőben.
De ami leginkább zavar: előítéletes voltam és gonosz. Hamar leszóltam bárkit, mert azt gondoltam, milyen egyszerűek a dolgok. Valamiről azt hittem úgy van és az úgy volt, ma már tudom, hogy nagyon hülyén gondolkodtam, sajnálom az akkori tanáraimat, hogy ilyen retardált voltam. Vissza gondolva éretlenebb voltam a koromhoz képest, és félek most is az vagyok.
Vagy amikor le vagy cseszve, mert virágot rajzoltál a padra, de a másikat óra közepén is alázhatod, dobálhatod, piszkálhatod,ilyenkor úgy tesznek mintha nem látnák mi történik, a szülőknek meg pláne nem szólnak, hogy
"a gyereknek beilleszkedési problémái vannak, sokat piszkálják" vagy
"a gyerekedet folyton megalázzák, mi viszont b szunk fegyelmezni, úgyhogy valószínűleg egész tini korában önbizalom hiányos lelki nyomorult lesz"
Egy bizonyos kor után mindenki önmagáért felel, a saját lelki egészségéért és döntéseiért. Vannak bajod, de örökké nem lehet másokat hibáztatni, tenni kell magunkért.
Mintha csak az én volt osztályomról írtál volna, csak a tó nem stimmel, mert az felénk nem volt. A többi megvolt, föleg a szellemidézés.
Na de a visítozás, az gáz. Minden mást megértek, ezt az egyet nem tudom felfogni és tolerálni, hogy miért kell mindenhol röhögni és visítani? Na, ezt viszont mi anno nem csináltuk. Lehet, hogy 89-ben ez még nem volt divat .
Anno pl én kilógtam mindig, ovi, suli, pályakezdő huszonévesként és felnőttként is :)
Teljesen más szinten voltam s vagyok is.
Figyu, neked lehet volt ilyen időszakod, de az nem jelenti azt, hogy nem változtathatsz önmagadon.
Kezdj el tudatosan élni.
Fejlődj, pl önismeret, ki vagy valójában, miket szeretsz, hobbik/mihez értés, mit tudsz kihozni magadból, milyen karriert és életet szeretnél...stb
Külső-belsőd karbantartása: mentalitás, IQ, EQ, edzés (még ha napi fél óra torna csak az is sokat segít).
Ha érdekel kezdeti lökésnek a személyiség típusodat azonosítsd be:
IQ teszt:
Hajrá! ;)
Mondjuk az a személyiség teszt jól jön (majd leirom az eredményt)
IQ teszet már csináltam, nem tudom pontosan hányas, de átlag felettiek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!