Sokan érzik úgy, hogy az élet mindig kicseszik velük?

Igen mert a jutalmazasi rendszerben neveltek(piros pont ha ügyes vagy stb)miközben az életben nincs jutalmazasi rendszer. Azaz a szemeteknek aljasoknak gyakorta jobban megy.

Nincs ilyen hogy ö megerdemli/nem èrdemli meg.

Es a gyerekeket pedig születesüktöl kezdve szinte pedig erre nevelik. Egy hamis illuziora.

Aztan persze felnöve csak les ki a fejéböl hogy miert csoro amikor becsülettel dolgozik, miert nem kell a nöknek amikor megad mindent, miert verik ât akiket baràtoknak hitt, meg stb.

Csak mert az életben nincs jutalmazasi/büntetési rendszer.

Igen.

Nekem volt nagyon mázlista időszak is az életemben.

Például az alapszakom alatt épphogy befértem a terembe a zh-n az első körbe, és az a feladatlap volt könnyebb, vagy kifogtam a legjobb tanárt elsőben, amikor a TO vette fel nekünk az órákat. Olyan is volt, hogy pont előttünk ment nyugdíjba egy véreskezű tanár.

Az életben is, rokonok, egyéb dolgok kapcsán hajszálon múlt, hogy jól alakult és alakulhatott volna akár nagyon rosszul is.

Most meg pár éve, pont egy haláleset óta, illetve amióta a haláleset miatt "felnőtt életet" kényszerülök élni, mintha valaki odafent röhögne azon, hogy milyen akadályokat lehet még elém gördíteni és egyiken-másikon hogyan esek át.

Amikor amúgy is nehéz, elromlanak a dolgok; ha a garanciális géphez kihívom a szerelőt, pont akkor javul meg 2 napra, a szerelő nem tudja reprodukálni a tünetet.

Ha interneten ügyet intézek, pont nálam ad hibaüzenetet... Tipikusan a kis szerencsétlen vagyok.

Nem sikerül jó állást találnom, ha mégis találok egy kevésbé szörnyűt, akkor azt ott kell hagynom valami miatt...

De nehéz így érzékeltetnem, konkrétumok nélkül.

Lelkileg-idegileg rámentem erre az időszakra, de tényleg.

Viszont változtam valamelyest pozitív irányba is, kockáztatok, küzdök, minden-minden és mégse tudok kitörni.