24 évesen nem éltem meg azt, hogy haverokkal megiszunk egy sört, beszélgetünk, kocsmázunk, bulizunk, szalonnát sütünk. Bennem van a hiba, hogyha senkim sincsen?

Hát, 29 évesen így visszagondolva, nekem se volt soha egy barátom se - mondjuk én nem is értettem a "barátság" lényegét, és nem is bánom, hogy nem volt :)

Szerintem nem feltétlenül. Én azt veszem észre, hogy ma már szinte divat ilyen otthonülős, magadba fordulós, antiszockodó magányos farkasnak lenni. Valamint, ami itt is feljött az egyik válaszban, hogy "komoly célok" kellenek mindenkinek, mintha másról nem is szólna az élet... és lenézik azt, aki esetleg szeretne mondjuk "nem komoly" dolgokkal is foglalkozni a szabadidejében. Nekem egyedül a gyerekkori barátaim vannak (kettő lány), akikkel együtt nőttem fel, de azóta egyetlen egy barátot sem sikerült még szereznem pedig azért én járok emberek közé egyetem, koli, munka vagy hobbi kapcsán, de semmi. A szakom 90%-ra kb. rá sem lehet nézni, elvonulnak mindenkitől és magukban ácsorognak/ücsörögnek a telefonnal a kezükben, külön ülnek le mindenkitől és a hangjukat is csak órán hallom, nem hajlandóak beszélgetni. A koliban is eddig szinte minden szobatársam olyan volt, aki mindig ott punnyadt az ágyában és ki se lehetett volna robbantani onnan, beszélgetni sem lehetett velük. A volt diákmelós helyemen is mindenki tiszta rideg, távolságtartó volt, mert "dolgozni járunk ide, nem barátkozni". Illetve én tényleg ezt is látom, hogy ma már ciki, ha te el akarsz menni egy buliba, iszogatni stb., mert akkor már valami semmirekellő vagy, holott teljesen jól össze lehet ezt is egyeztetni a tanulással és/vagy munkával és egyáltalán nem lesz belőled egy alkoholista, drogos ripacs.