Veletek is volt már olyan, hogy csalódást okozott egy közel álló személy aminek hatására elment az életkedvetek, nem akartatok senkivel sem foglalkozni?

2-es válaszoló: a megtévesztésben igazad van, de abban szerintem nem, hogy ez minden esetben szándékos becsapás.

Nagyon sokszor előfordul, hogy magunktól képzelünk bele fantasztikus, nagy dolgokat a másikba, vagy akár a kapcsolatba, nem ő direkt hiteti el velünk.

Velem is volt olyan kamasz koromban, hogy pl. egy kedves beszélgetéstől már azt hittem, tetszek a másiknak, aztán meg jött a koppanás, hogy ja nem is. De utólag belegondolva nem ő tévesztett meg, hanem naivan én gondoltam túl.

De fordítva is volt, hogy pl. egyszer egy fiatal lánnyal elbeszélgettem a neten, amitől ő azt hitte, hogy hirtelen legjobb barátnők lettünk és onnantól mindent megoszthat velem, de mikor rájött, hogy dolgozó emberként és családanyaként nem fogok ráérni naponta írni neki, sírva fakadt és ő is azt mondta, hogy becsaptam. Pedig szerintem egy pár ide-oda üzengetés nem jelentett ilyen elköteleződést, és egy szóval sem lett ilyesmi kimondva.

De azóta óvatosabb vagyok, pont emiatt az élmény miatt.

Kérdező, igen, voltam így egyébként.

De az élet megkeményített, megedzett.

Sírtam egy jót, aztán lehiggadva végiggondoltam a dolgokat, miben tévedtem, vagy miben volt igazam. Levontam a tanulságot, és mentem tovább.

Az ilyen élmények segítettek legjobban felnőni.

Kérdező, mondjuk nem tudom, konkrétan mi az eset, mindig minden "attól függ". Függ a korodtól, a nemedtől, hogy mi miatt csalódtál. Ha gondolod, írd meg.

(3-as voltam.)

Főnököm. Kő keményen dolgoztam, segítettem a csapatot, húztam őket, tanítottam őket, rengeteget túlóráztam, amit nem fizettek ki, mert szükség volt a munkára - mondták ők.

Aztán egy év múlva, amikor vártam a fizu emelsést, azt kaptam, hogy kevés, amit csinálok ez ezért nem jár még átlagos emelés sem.

Na ott. Ott utáltam meg magamat. Ott kezdtem azt érezni, tehetetlen vagyok, azt gondolni, hogy mekkora luzer kell legyen valaki ahhoz, hogy kimerítse az energiáit és a semmiért.

Na akkor keményen depis lettem. Azóta bevettem a le52arom tablettát. Nem segítek, nem dolgozok, de eladom, hogy mennyi mindent kellett megcsinálni. Ami igaz. Csak mivel a többi inkompetens, em tudják, hogy 5 perc melót eladók egy heti méltónak.

A depressziót a gyűlölet és a megvetés váltotta fel nálam.

Érdekes módon azóta örülnek, hogy milyen jól dolgozom, pedig lofütyköst nem csinálok egész nap.

Szánalmas idióták! Velem együtt.