Ez normális? Nem tudom, hogy mire vágyom, mire lenne leginkább szükségem az életben.

Egy 18 éves lány vagyok.Nincsenek barátaim(Egész életemben aligha volt...Volt 2 barátnöm még kb. 2 évvel ezelőtt de már ők sincsenek, mivel rájöttem, hogy felszínes a barátság.)

Azóta nincsenek úgymond “barátaim”.

Persze vannak emberek akikkel beszélek de ez vagy a szomszédlány, aki jóval fiatalabb nálam.(13 éves) Bárkivel elbeszélgetek egyébként vagy elhülyülök, nem számít hogy a szomszéd bácsi az!😃

Vagy a rokonok.Az egyik tesómmal kifejezetten jó a kapcsolatunk, sokat lógunk együtt, mivel együtt lakunk.Ö fiú, 9 évvel öregebb nálam. Vidékem élünk, kis falu.

Persze vannak a közelben városok is, nem kell tehenész lánynak gondolni.😃 Velem egyidös embereket nem is ismerek.

Suliba már nem járok.Levelezön fogom folytatni majd az érettségit.

A jogsim folyamatban van.

Párkapcsolatom se volt soha.

Egyrészem azt mondja,hogy nem is akarok most kapcsolatot,mert annyi mindent kellene most helyre hozni a életemben ,amit elrontottam blablablabla...

A másik meg megkérdöjelezi azt, hogy mivan, ha ez a plusz hiányzik az életemböl,hogy most teljesen boldog legyek?! Meghát ugye, ha akarnék is...rágörcsölnék és rosszul érezném magam, mert senki nem próbálkozik nálam... Soha nem is történt ilyen.(Az önbizalmammal semmi gond nincs, csak egyszerűen nem próbálkozik senki.😃)

És így mindig arra lyukadok ki, hogy majd jön, ha jönnie kell.

Meg nekem nem lenne elég egy felszínes párkapcsolat....Félek is egy kicsit, hogy mi lesz ,ha majd megbántanak?!Szerintem egy kicsit éretlen is lennék hozzá.

Az irásomból is kiderül, hogy tiszta kusza az egész.De ezek a gondolatok vannak a fejemben.

Tudom,hogy nem velem van a baj.

Mindig próbálok kedves lenni,viccelődni másokkal.

Mégis hiányérzetem van egy kicsit.

Nagyon régóta szeretnék egy kutyát!

Imádom az állatokat.Csak a többi családtaggal ezt meg kell beszélni..

Kicsit különcnek érzem magam, mint a többi ember, ami nem baj, csak furcsa.