Barátságból szerelem? Lehetséges?
Én 20/F, Ő 23/L
Januárban ismertem meg a munkahelyemen, vendéglátós vagyok, és én szolgáltam ki. Nem ment ki a hangja a fejemből, abba szerettem bele. Kinyomoztam a nevét, facebookon megkerestem, azóta már nagyon jóban vagyunk. Barátok...
Van van barátja. Márciusban elmentünk ketten, meg még két barátnője iszogatni. Nem volt részeg, képben volt. Elkezdett bökdösni, ütögetni, csiklandozni, poénkodni velem. Már majdnem rászántam magam, hogy megcsókoljam, amikor megjelent a barátja. Aztán bezárt a kocsma, kiálltunk az üzlet elé, nekitámaszkodtunk a padnak. Ő állt középen, egyik felén a barátja, másikon én. Beledugtam a kezét a zsebembe és összekulcsolta a kezünket. Ilyen húzásai voltak. Közben ilyen dumákat nyom le nekem, ,,imádlak haver".
Közben nekem panaszkodik, hogy a barátja milyen szemétségeket csinál vele, mennyit veszekednek. Amúgy a csaj is vendéglátós, járok is be hozzá, amikor dolgozik.
Két hete mentünk volna moziba, amit ő kérdezett, hogy elmennénk e együtt. Ez aztán meghiúsult, mert orvoshoz kellett mennem.
De vettem neki ajándékba csokit (minden barátomnak szoktam ajándékkal kedveskedni, ha rég láttam) és a barátja erre is kiakadt. Szerinte biztos akarok valamit a csajától. Mondom dehogyis ...(nem a francokat :D )
Azt látom a lányon, hogy tetszem neki, lenne is nála esélyem, de a barátját azért tartja, mintha nem akarna két szék közt a földre ülni.
Ha hozzáérek a kezéhez, vagy megfogom a hasát (kis husis), akkor is mosolyog, meg mintha élvezné, hogy tapizom.
Nagyon vágyom a közelségére. De mostanában nem írok neki, mert folyton én írok rá, ő csak ritkán.
A barátjával voltak Balatonon, meg a csávó jól is keres.
Viszont folyamatosan egrecéroztatja a lányt, mellettem sose kellene ezt elviselni, én igazán szeretném őt.
Tényleg azt várom, mikor mennek már szét a barátjával.
Ugye azt vetted, hogy a csaj nem éppen a hűség mintaképe.
Veled pont ugyanezt csinálná mint a jelenlegi pasijával.
Milyen érzés lenne, ha a jelenlétedben is az újabb pasast tapizná?!
Hárman álltok egymás mellett, középen a csaj, egyik oldalon a pasija, másik oldalon meg Te, úgy, hogy a keze a zsebedben van???
Ebből a trióból minimum egy nagyon hülye, de nekem gyanús, hogy több is :D
Agyam eldobom. Lotyó a csaj, akiért MÁR MEGINT úgy odavannak és még dagadt is -> "kis husis has" -> az háj, te h.ülye.
A rendes nők pedig továbbra sem értik, hogy:
- hány fitness terembe kell eljárniuk még, hogy az egyébként is tökéletes testüket tökéletesítsék;
- hány konyhaművészeti technikát sajátítsanak el, hogy tökéletesítsék a főzőtudományukat;
- hány képzésre jelentkezzenek még azért, hogy
A FÉRFI felfigyeljen végre rájuk.
És lám, a FÉRFI vagyis a férfiak többsége selejtes, plöttyedt csajok mellett tengődik, akik lusta disznók is mellé.
Hát...megérdemled Te is a sorsodat, úgy őszintén.
Még nem fáj eléggé, mert ha majd fogsz, akkor talán kicsit kinyitod a szemed, és a plötyi senkiken kívül talán észreveszed a szépet is magad körül.
Ez egy kicseszett nagy FRIENDZONE, barátom! 😃😃
Ha barátságot akarsz vele, meg szereted, ha lelki szemetesládának használnak... akkor rajt, folytasd!
Viszont ha barátság nem lehet már felőled, akkor menj bele egy „mindent vagy semmit” dologba! Mert egy viszonzatlan szerelemnél még az is jobb, ha elveszted őt, nem?
Szóbal ja, csókold csak meg! Max azt mondja, hogy nem, és te is azt mondod, hogy nem mehet tovább, mert nem tudsz barátságban lenni vele...
Bát nyilván ez túl egyszerű lenne, már meglépted volna... mintha szeretnél szenvedni mellette, meg irigykedni a barátjára 🤔🤔🤔
Ugye azt tudod, hogy ez a kapcsolat soha nem volt barátság... Köze nem volt hozzá. A barátság az egy stabil lábakon álló szent dolog. Nem kell mindenkire két feles után azt mondani, hogy barét, mert nem az. A barátság nem csak testiség, de intim, bizalmas viszony, és legfontosabb ismérve (amiben több, mint a szerelem), hogy érzelmi túlfűtöttségtől mentes, azaz realista, elfogulatlan. Ezt érezted valaha? Ha nem, akkor az nem barátság.
Szerintem egyikötök részéről sem helyes és fair, hogy kavartok. Pontot kéne tenni az ügy végére...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!