Létezik olyan, hogy valaki kutatótársára, régi (több évtizednyi munka) kollégájára, barátjára hagyja - végrendeletében - a dolgai (főleg kutatásához, munkájához kapcsolódó) hagyatékai nagy részét? Vagy ilyen csak giccses amerikai filmekben van?

Igen. Velem is történt ilyen. Habár nem írott végrendeletben, hanem szóban, a fia útján. Egy idős professzorom, kollégám halála után a fia adott át nekem kutatási dokumentumokat, kéziratokat, irodalmat, kutatási anyagokat, mintákat azzal, hogy az apja ezeket rám hagyta, hogy folytathassam amit ő megkezdett.

Úgyhogy ez életszerű, gondolom többekkel előfordulhatott hasonló.

Gondolom inkább szóbeli végrendeletekről lehet itt szó legtöbbször, hiszen ehhez jogászok bevonása felesleges is lenne, de nem zárom ki, hogy az is előfordulhat ha nincs családja az idős örökhagyónak.

# 4

Az elhivatott tudományos kutatók többsége gyerekkora (vagy fiatal egyetemista évei óta) foglalkozik kutatási témáival, "munkaidőben és munkaidőn kívül" egyaránt. Valójában sem egy "egyetemi", sem egy "kutatóintézeti" kutatónak nincs igazi munkaideje. A nyaralása alatt is, hétvégén is, éjszaka is gyűjthet mintákat, olvashat szakirodalmat, mindig gondolkodik a problémákon WC-n is.

Fizetését nem általában a kutatómunkájáért kapja (ez nem órabér, vagy darabbér), hanem bizonyos jelentésekért, bizonyos cikkekért, vagy bizonyos egyetemi kurzusok megtartásáért, bizonyos konkrét feladatok elvégzéséért. Ezek az eredmények amivel elszámol munkáltatója felé, ez alapján döntik el, hogy kapja tovább a fizetését, esetleg elő is léptetik, vagy éppen kirúgják.

A kutató kutatásához a munkahelye néha rendelkezésére bocsát forrásokat, eszközöket, néha nem. Sok kutató van Magyarországon aki kutatási költségeinek jelentős részét saját zsebből, konyhapénzből, saját adózott jövedelméből vagy családi segítséggel teremti elő, mások pályázatokat nyernek el, amelyek személyhez kötődnek vihetők egyik munkahelyről a másikra, sőt egyik országról a másikra is sok esetben, mert a tudományos kutatómunka jellemzően nemzetközi kooperációkban valósul meg, sok távmunkával, akár hónapokra vagy évekre egy másik országban, kiküldetésben, vagy kutatószabadságon, vagy akár ki is lépve az anyaintézménytől.

Sok kutató munkája érdemi részét otthon végzi, otthon van az irodája, könyvtára, laboratóriuma, gyűjteménye, terepi felszerelései, számítógépe, adatbázisai, naplói, jegyzőkönyvei, feljegyzései. Ezek egy része magántulajdonában van, másikat (a leltári tárgyakat) valamelyik munkahelye (vagy sokszor régi munkahelye) engedélyével tartósan kölcsönzi (átvételi elismervénnyel).

A tudományos kutatók munkahelye sokszor változhat, miközben a témáját folytatja viszi magával, mert az mindig a kutató személyéhez kötött, csak nagyon ritkán az intézményhez is. (Ritka kivételt a nagyműszeres kutatások jelentik, amik intézményi tulajdonban vannak és helyhez kötöttek, esetleg többen is dolgoznak rajtuk egy időben.)

Az elhivatott kutatók többsége nyugdíjazása után is aktív marad, fizetés nélkül is folytatja munkáját, sokszor munkahelyére (inkább anyaintézménynek nevezném, hiszen nincsen vele már jogviszonyban) is ugyanúgy időnként (havonta vagy naponta) bejárogatva. Akár hivatalos nyugdíjazása után 20-30 évvel is dolgozik, eredményeket ér el, publikál.

Egy tudományos kutató munkahelye felé a leltári tárgyakkal, valamint a szerződésekben rögzített konkrét kötelezettségekkel tartozik elszámolással. Gondolataival, kutatási eredményeivel, nem leltári tárgyaival, saját tulajdonú eszközeivel, munkaszerződésében nem érintett dolgokkal, munkaanyagaival soha sem. A munkahely nem formálhat jogot olyan dolgokra, amelyeknek a létezéséről legtöbb esetben még csak hivatalos tudomása sincs. Pláne nem formálhat jogot egy nyugdíjas kutató halála utáni tudományos hagyatékára, akivel már évtizedek óta akár jogviszonyban sem állt. Egy intézmény a volt kutatójától vagy örököseitől kizárólag azt követelheti amiről papírja, dokumentuma van, hogy a tulajdonát képezi (a kutatási anyagok jellemzően nem ilyenek).