Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan kezeljem ezt a helyzetet?

Hogyan kezeljem ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés
A barátnőm 20 éves (az óvoda óta barátnők vagyunk), az elmúlt 2 évben nagyon más lett. Ha eljött hozzám, vagy én voltam nála, akkor mindig egy bizonyos idő után már csak a telefonjába merült és nem beszélt többet, pedig ő ajánlotta fel a találkát így nem értem miért nem volt hozzá kedve. Aznán néha beszól olyan dolgokat amiket nem kellene ha rossz a kedve, ezért sok embert már negsértett, köztük engem is, pedig tudom, hogy nem volt szándékos. Olyan mintha nem tudná, hogy bizonyos dolgokról nem kellene beszélni. Végül nem mondtam el neki, hogy megbántott, mert idővel gyanakodni kezdtem, hogy nem e küzd valami lelki problémával.Feltünt, hogy nem hagy internetes lábnyomot, csak tőmondatokban ír és nagyon óvatossan. Mindig csak azzal jön, hogy nagyon el van keseredve mert a dolgok nagyon rosszul alakulnak, de nem mondja el mi a baj így nem tudom vigasztalni sem, végül amit írt arról, hogy nagyon el van keseredve azt is kitörli a messengerből, ami nekem nagyon furcsa. Ezen kívül feltünt, hogy megszállottan archiválja az összes messengeres üzenetet amit kapott. A mobilján van minimum 60 screenshot beszélgetésekről. Ezek a beszélgetések álltalában a barátságai felbomlásáról szólnak, és ha ráér akkor ezeket olvasgatja újra és újra. De néha mutat belőlük olyan részleteket amikben nincs is semmi bántó, csak valaki tanácsot adott neki valamiben, hogy ezt ne így csinálja hanem úgy, de ő ezen el van keseredve. Aggódom miatta, szerintem pont ezért vesztett el mindenkit maga mellől. Vigasztalhatatlan és olykor úgy érzem, hogy elszívja az energiámat, mindig olyan negatív. Szerintem nem szégyen ha valaki egyedül nem tud megküzdeni a problémával ezért szakértőhöz fordul, de mégis hogyan adhatnám a tudtára, hogy kezdjen magával valamit???? Nagyon érzelgős és hangulatos, ha megmondanám neki, hogy beszéljen egy pszichiáterrel akkor biztossan kibukna. A szüleinek a depressziós megnyilvánulásait nem fedi fel, így ők azt hiszik, hogy minden rendben van és ezt az egészet el sem hinnék nekem. Rossz nézni ahogy összeomlik. Mit tehetnék?

2019. júl. 12. 13:04
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Semmiképpen ne azzal kezd, hogy "problémád van, menj pszichológushoz". Ne mondd neki, hogy depressziósnak látod őt, mert azzal csak azt éred el, hogy mégjobban bezárkózik és még kevesebbet mond el magáról. Úgy tudsz neki segíteni, ha 1. érdeklődést, 2. megértést, 3. tiszteletet mutatsz az irányába és egyszerű kérdéseket teszel fel, amelyek segítségével eljuthat a valódi problémákhoz. Hagyd, hogy elmondja neked, hogy el van keseredve és ne kérdőjelezd meg, hogy ha valami neki rosszul esett, hanem próbáld meg megérteni, hogy miért érez így (plusz kérdések segítségével). Ahhoz, hogy megnyíljon és elinduljon egy változás éreznie kell, hogy bármit is mond neked az érzéseiről, te nem fogod őt elítélni. Mivel nem tudjuk, hogy mi a gond, ezért próbálj meg magadról kevesebbet beszélni és inkább iránta érdeklődni, amikor együtt vagytok. Fejezd ki, hogy fontos neked és érdekel téged az ő élete, érzései és véleménye. Az, hogy a telefonjába merül, amíg együtt vagytok - noha ő kezdeményezte a találkozót - számomra azt jelenti, hogy vágyik a társaságra, de közben mégsem kapja meg azt a találkozásaitoktól, amire szüksége lenne, ezért inkább passzív.
2019. júl. 12. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a hasznos tanácsot. Igyekezni fogok, hogy megértőbb barátra leljen bennem. Ami a találkozásokat illeti, látom, hogy vágyik a társaságra, csak sajnost nem igazán tudom, hogy hogyan nyújtsak neki vigaszt mert, beszélni hagyom, sokszor ebből hosszú monológ alakul ki,amit végighallgatok, hogy megtudjak többet, de az a baj, hogy még így sem magáról a problémáról beszél hanem szimplán arról, hogy mennyire rosszul érzi magát és alig hangzanak el koknkrét okok. Van, hogy már eleve azzal kezdi, hogy nagyon rossz helyzetbe került, de azonnal leszögezi, hogy erről nem akar beszélni, így csak arról beszél, hogy milyen rossz most neki, de sosem tudom meg miért :/ Hiába is mondom neki, hogy a dolgok biztosan rendeződnek, hisz azt sem tudom miről van szó, így ezek csak üres szavak. Megpróbálok jobban öszpontosítani az egyszerű kérdésekre, reméleg így többet tudok meg róla.
2019. júl. 12. 16:37

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!