Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ti mit tennétek?

Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

A barátnőmön az utóbbi időben azt érzem, hogy folyton összehasonlít magával, de nem verseny szerűen, hanem mintha lealacsonyítaná magát.

Látom rajta, hogy zavarja az, hogy jobb tanuló vagyok, milyen a lakásunk (nemrég kötöztek és most kezdik az újítást) és ebből kifolyólag az anyagi helyzetbeli különbség is.

Próbáltam már neki példán keresztül elmagyarázni, hogy nem érdekel kinek mennyi pénze van, családi helyzete stb... mert ha velem normális akkor én is az vagyok vele. Akkor egyet is értett az állításommal, sőt ő is így gondolja, ennek ellenére mégis ezt érzem.

Próbáltam már azt is, hogy konkrétan rákérdezek, de tagadta, hogy ezt csinálná, ezért nem vagyok előrréb.

Próbáltam más szemszögéből is nézni a mi barátságunkat és az alábbiakra jutottam:

szülei: örülnek, hogy a suliban van barátja és kedvelnek :)

szüleim: nagyon aranyos lánynak gondolják, csak szerintük lehetne bátrabb is.

idegenek: két barátnő, akik jól kijönnek.

barátaink: ellentétes a viselkedésünk, de nagyon összhangban vagyunk.


Párom szerint ezt nem nekem kell elintézni, hanem magában rendeznie. Azt tanácsolta, hogy semmit ne csináljak (ne erőltessem ezt a témát, hanem hagyjam rágódni) hanem "viseljem" el ezeket az összehasonlításokat. Csak az a baj, hogy nagyon sokszor én érzem magam kellemetlenül.

Te mit tennél?



2019. jún. 4. 20:22
 1/1 anonim ***** válasza:
Sajnos néha én is szoktam így viselkedni, mint a barátnőd, ezért biztosan állíthatom, hogy önbizalom-problémákkal küzd nagy valószínűséggel. Viszont úgy gondolom, hogy ezt a harcot mindenkinek magában kell megvívnia, de mondjuk ahhoz be kéne látnia a dolgokat... Ha valamiben tudsz neki segíteni szerintem, az az, hogy próbáld meg minél több dologban megerősíteni, dicsérd meg többször, mert ezek a dolgok sokat tudnak lökni az önbizalmon. :) én csak magamból tudtam kiindulni, de azért remélem, rendbe jön a helyzetetek :)
2019. jún. 5. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!